Társoldalunk:

Cavani bosszúból Neymar lelkébe gázolt

2017.09.26. 18:06

A Paris Saint-Germain szerdán este a Bayern Münchennel játszik szuperrangadót a Bajnokok Ligájában, de a spanyol és a francia sportsajtó továbbra is Edinson Cavani és Neymar összezördülésétől hangos. Az El País kiderítette, hogy az uruguayi center mit mondott a brazil klasszisnak, miután az el akarta venni tőle a labdát, hogy elvégezhesse a tizenegyegyest a Lyon elleni bajnoki mérkőzésen.

Mint ismert, a két csatár előbb egy szabadrúgáson kapott össze, majd jött az újabb harc egy büntető elvégzéséért, de Cavani nem engedett. Az eset után a 112-szeres uruguayi válogatott, Diego Forlán élesen bírálta Neymar viselkedését.

Neymar ezt nem csinálta volna meg Messivel. Nem akarta, hogy Cavani végezze el a büntetőt, olyan volt, mint egy idegesítő kisfiú – mondta Forlán, aki szerint korábbi válogatott csapattársa több tiszteletet érdemelne. - Évek óta szórja a gólokat, és ő végzi el a tizenegyeseket, ezt pedig tiszteletben kellene tartani."

Cavani és Neymar a Bayern München ellen bizonyíthatják, hogy minden rendben van közöttük

Forrás: AFP/Franck Fife

Úgy tűnik, korábbi csapattársa nem járt messze az igazságtól, ugyanis a Lyon elleni mérkőzés után a két játékos az öltözőben is folytatta a kakaskodást. Cavani állítólag a nemezisével riogatta a világ legdrágább játékosát.

Tényleg azt hiszed, hogy te vagy Messi?" – mondta Cavani, aki valószínűleg telibe talált, hiszen Neymar azért (is) távozott Barcelonából, mert Aranylabdát szeretne nyerni, márpedig Lionel Messi mellett erre esélye sem volt.

Egyelőre tudhatatlan, hogy áll a két sztárjátékos egymáshoz. Ami biztos, hogy szerdán a PSG a Bayern Münchent fogadja a Bajnokok Ligája csoportkör második fordulójában. A mérkőzés végkimenetelénél a szurkolókat talán most az foglalkoztatja a leginkább, hogy ha szerdán tizenegyeshez jut a párizsi csapat, vajon ki fogja lőni?

Neymar miatt menekülhet Olaszországba a PSG gólfelelőse

Az olasz Rai Sport értesülése szerint a Serie A-ban szereplő AC Milan szívesen szerződtetné a Paris Saint-Germain uruguayi gólgyárosát, Edinson Cavanit. A 30 éves támadó négy éve Nápolyból érkezett Párizsba, ez idő alatt 206 mérkőzésen 139 találatot jegyzett, mellette 23 gólpasszt is tudhat a neve mellett.