A több százmilliós francia válogatott elkerülné az újabb szégyent

francia válogatott
France's midfielder Thomas Lemar (2nd-R) celebrates after scoring a goal with his teammates during the 2018 FIFA World Cup qualifying football match France vs Netherlands at the Stade de France in Saint-Denis, north of Paris, on August 31, 2017. / AFP PHOTO / CHRISTOPHE SIMON
Vágólapra másolva!
Hét európai válogatott csatlakozhat a már korábban kijutott Belgiumhoz a világbajnoki-selejtezők kilencedik fordulójában. A németeknek és az angoloknak a döntetlen is elég, a spanyoloknak győzniük kell, a franciák részvétele viszont még egyáltalán nem biztos. Didier Deschamps csapata azzal a Bulgáriával játszik, amely 1993-ban - ráadásul Párizsban - egyszer már megtréfálta őket. Dél-Amerikában az argentinok botladoznak, de az ő helyzetük nem annyira vészes, mint amilyennek elsőre tűnik.

A hétfői sajtótájékoztatón Deschamps óvatos volt, egyetlen szóval sem utalt arra, hogy a franciák sorsdöntő vb-selejtező előtt állnak. „Fontos" – mondta néhányszor, de nyomásról nem beszélt. Pedig ő is, a játékosok is és a szurkolók is tudják: óriási a nyomás. Ha a franciák nem verik meg a hazai pályán eddig százszázalékos Bulgáriát (és közben a svédek Luxemburgot igen), akkor akár a pótselejtezőt érő második helyre is visszacsúszhatnak, ami – ezzel a kerettel – szégyen lenne.

Deschamps-on egyre nagyobb a nyomás Forrás: DPPI/Benjamin Cremel

Újabb szégyen. Az előző fordulóban már nagy lépést tehettek volna Oroszország felé, de csak 0–0-s döntetlent játszottak Luxemburggal, pedig a Lloris – Sidibé, Koscielny, Umtiti, Kurzawa – Mbappé, Pogba, Kanté, Lemar – Griezmann, Giroud kezdő összértéke

több mint 400 millió font volt, tizennégyezerszer annyi, mint az ellenfélé.

Deschamps-nak ráadásul bele is kell nyúlnia a csapatba a bolgárok ellen, mert sérülés miatt Paul Pogba, Laurent Koscielny, Benjamin Mendy és Ousmane Dembele is hiányzik, Djibril Sidibe és Layvin Kurzawa játéka pedig kérdéses.

A francia és a luxemburgi kezdőcsapat közti különbség Forrás: ESPN UK/Twitter

A franciák legutóbb az 1986-os vébére jutottak ki „simán", épp a bolgárokat megelőzve a selejtezőcsoportban. Azóta vagy ki sem jutottak (1990, 1994), vagy házigazdaként (1998), vagy vb-győztesként automatikusan (2002), vagy jó adag szerencsével (2006), vagy pótselejtezőn (2010, 2014) sikerült kivívni a részvételt.

A legfájóbb emlék pont a bolgárokhoz kötődik:

1993 novemberében egy utolsó másodpercekben kapott góllal csúsztak le a vébéről,

Bulgária pedig sokkolta a világot, az Egyesült Államokban rendezett tornán Hriszto Sztoicskov vezetésével a negyedik lett.

A németek, az angolok és a spanyolok is közel a kijutáshoz

Az európai selejtezősorozatból hét válogatott csatlakozhat elsőként a már kijutott Belgiumhoz a kilencedik fordulóban. Legjobb helyzetben a C csoportban élen álló Németország és az F csoportot vezető Anglia van:

a két válogatottnak egyetlen pont is elég Észak-Írország, illetve Szlovákia ellen ahhoz, hogy ott legyen Oroszországban.

A németek nyolcból nyolcat nyertek eddig Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Ges-Sportfoto

Ugyanehhez nyerniük kell a spanyoloknak hazai pályán Albánia, valamint a szerbeknek idegenben Ausztria ellen. Ha Spanyolország három pontot szerez, biztosan megőrzi előnyét a második Olaszországgal szemben, mivel az egymás elleni eredmények neki kedveznek (3–0, 1–1). Ausztria jelenleg négy ponttal vezet Wales előtt, amely elveszítette Gareth Bale-t.

A Real támadója tizennyolcadszor sérült meg madridi karrierje alatt, 12-szer a bal, hatszor a jobb lába. Összesen 66 meccset kellett kihagynia.

Bale-nek nincs szerencséje a sérülésekkel Forrás: AFP/Geoff Caddick

A magyarok segíthetik a portugálokat

A többiek közül a legjobb helyzetben a lengyelek vannak, akik Örményországba utaznak, míg az E csoportban őket egyaránt hárompontos hátránnyal követő Montenegró és Dánia egymással játszik. A B csoportban listavezető Svájc a magyar válogatottat fogadja, Bernd Storck szövetségi kapitány a Telkiben tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a portugálok és a lettek elleni játékra kell építeni.

A portugáloknak kötelező a győzelem Andorrában, hogy az utolsó fordulóban, Svájc ellen legyen esélyük a csoportelsőségre.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Anglia 3 2 0 1 9-2 7 7
GY
D
GY
2.
USA 3 1 0 2 2-1 1 5
D
D
GY
3.
Irán 3 1 2 0 4-7 -3 3
V
GY
V
4.
Wales 3 0 2 1 1-6 -5 1
D
V
V

A legkiélezettebb verseny az I csoportban van, ahol Horvátország és Izland 16–16, míg Törökország és Ukrajna 14–14 ponttal áll két fordulóval a vége előtt. A mostani körben Izland Törökország vendége lesz, a másik két csapatra – a papírforma szerint – nyerhető meccs vár.

A kilenc selejtezőcsoportból az első helyezettek kijutnak a jövő évi vb-re, míg a nyolc legjobb második novemberben oda-visszavágós pótselejtezőn küzd meg a négy további helyért.

Argentína Messiben bízik

Argentína a Venezuela elleni 1–1-es döntetlennel maradt az ötödik helyen a vb-selejtezők dél-amerikai csoportjában. „A helyzet most vált komplikálttá" – mondta a meccs után Jorge Sampaoli.

Egyelőre Sampaolival sem jobb a válogatott Forrás: AFP/Alejandro Pagni

Az argentinoknak nem reménytelen a helyzetük, sőt csak három ponttal vannak lemaradva a második Kolumbia mögött, de az mindenképp aggasztó, hogy a

világ legjobb támadópotenciáljával rendelkező válogatottnak szenvednie kell a vb-részvételért.

Ráadásul egy állandó keret sincs: a 2016-os Copa América óta összesen 48 játékos kapott meghívót, Peru és Ecuador ellen bekerült például Fernando Gago, aki két éve nem volt válogatott.

Még mindig Messitől várják a csodát Forrás: AFP/Juan Mabromata

Sampaoli nem számíthat Sergio Agüeróra, aki a múlt héten autóbalesetben eltörte a bordáját. A távollétében még nagyobb teher hárul Lionel Messire, aki

elképesztő formában kezdte a szezont Barcelonában: eddigi 11 tétmeccsén 14 gólt lőtt.

Rajta kívül a Juventusban futballozó Paulo Dybalától várnak sokat, aki 10 meccsen 12 gólt szerzett.

Idén Dybala repíti a Juventust Forrás: AFP/Marco Bertorello

A többi, kijutásra hajtó csapat közül Uruguay az utolsó helyen álló Venezuela vendége lesz, Kolumbia Paraguayt fogadja, a legutóbbi két Copa Americán győztes Chile Ecuadorral játszik, míg a már korábban kijutott brazilok Bolíviába utaznak.

Az első négy helyezette automatikusan kijut a vb-re, az ötödiknek viszont pótselejtezőt kell játszania az óceániai régió legjobbjával, Új-Zélanddal.

A világ többi része

Az ázsiai selejtezősorozatból már biztosan kijutott Japán, Irán, Szaúd-Arábia és Dél-Korea, hozzájuk csatlakozhat Ausztrália vagy Szíria. A párharc győztese az észak- és közép-amerikai zóna (CONCACAF) negyedik helyezettjével játszik a vb-részvételért (a CONCACAF-ból Mexikó részvétele biztos a vb-n). Dél-Afrikából az öt csoportgyőztes jut ki, a legjobb helyzetben jelenleg Tunézia, Nigéria, Elefántcsontpart, Burkina Faso és Egyiptom van.