Társoldalunk:

Újra kettős rangadót rendeznek az NB I-ben

2017.10.04. 18:21

Október 21-én Debrecenben két mérkőzést is rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga tizenharmadik fordulójában.

A debreceni klubhonlap beszámolója szerint az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: 15.30 órától a Debrecen-Haladás, 18 órától pedig a Diósgyőr-Budapest Honvéd bajnoki összecsapást tekinthetik meg a nézők, a jegyek és bérletek mindkét mérkőzésre érvényesek lesznek.

Kettős rangadónak ad otthont a debreceni Nagyerdei StadionForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A két pályaválasztó képviseletében megjelent klubvezető, Róka Géza, a DVSC Futball Zrt. cégvezetője, valamint Szabó Tamás, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője reményét fejezte ki, hogy tízezer néző látogat majd el a Nagyerdei Stadionba, és remek hangulatot teremtenek.

A magyar szövetség weboldala emlékeztet rá: Budapesten 1987-ig rendeztek kettős bajnoki rangadókat a Népstadionban - leggyakrabban a Bp. Honvéd, az FTC, az Újpest és a Vasas részvételével -, vidéken azonban hasonlóra még nem került sor az élvonalban.