Társoldalunk:

Storck: Most az a cél, hogy Magyarországnak focizzunk

2017.10.09. 19:43

A Feröer elleni világbajnoki selejtező előtt Bernd Storck szövetségi kapitány sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondta, Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével úgy látják, hogy 2015 óta sokat fejlődött a válogatott. Dzsudzsák Balázs arról beszélt, hogy tetszik vagy sem, a harmadik hely a realitás, Stieber Zoltán szerint pedig jól jön nekik, hogy három nappal a Svájc elleni vereség után máris meccset játszanak.

Dzsudzsák a Svájc ellen 5–2-re elveszített selejtezőt eltiltás miatt kihagyta, de elmondása szerint ígyis átérezte csapattársai helyzetét. „Ugyanúgy éltem meg minden hibát, minden gólt, mint a pályán lévők. Nem szeretem kívülről nézni a meccset, frusztrált voltam, sajnáltam, hogy nem segíthettem a csapatot.De legalább holnap kiadhatok magamból mindent.

Dzsudzsák sajnálja, hogy nem lehetett ott Svájc ellen

Fotó: Polyák Attila - Origo

Stieber Zoltán szerint fájó volt a vereség, de máris itt a lehetőség a javításra: „Örülünk, hogy jön a Feröer elleni meccs, így nincs időnk rágódni a történteken. Kedden a győzelemért játszunk, ennyivel tartozunk a szurkolóinknak."

Feröer ellen a harmadik hely megtartása a cél, de Dzsudzsák úgy gondolja, hogy ennél többet nem is lehetne elvárni a csapattól.Lesarkított azt mondani, hogy csalódás a harmadik hely. Svájc és Portugália van előttünk. Kár is magyarázni a különbséget, elég megnézni, hogy ki honnan jön.Ezt a csoportot kaptuk, nem férünk be az első kettőbe, az meg evidens, hogy valakivel harcolnunk kell a harmadik helyért."

Stieber szerint tartoznak a szurkolóknak

Fotó: Polyák Attila - Origo

Storck úgy fogalmazott, hogy sok problémával küzdenek az utolsó vb-selejtező előtt, de ettől függetlenül mindenki optimista. „Néhányan sérültek, fáradtak, de bízunk benne, hogy hazai pályán sikerül jól teljesítenünk. Tudom én is és a csapat is, hogy képesek vagyunk megverni Feröert. Holnap meg kell mutatnunk, hogy jobbak vagyunk. Győzelemmel szeretnénk búcsúzni."

Svájc ellen elkerülhető gólokat kapott a magyar válogatott, a kapitány szerint ez meg is zavarta őket.Volt egy tervünk Svájc ellen, de a 18. percben kapott gól áramütésként ért minket, és rögtön utána be is rúgták a másodikat.Sérült vadként törtünk előre, kockázatot vállaltunk, és ebből további gólokat kaptunk. De látni kell, hogy velünk ellentétben Svájcnak nemzetközi szinten tapasztalt játékosai vannak, akik topklubokban játszanak."

A Svájc ellen bekapott gyors gól borította az eltervezett taktikát

Fotó: Polyák Attila - Origo

A sajtótájékoztató végén a német edző beszélt arról is, hogy hogyan látja a válogatott szereplését azóta, hogy 2015 nyarán idekerült.2015 óta reformokat vezettünk be a magyar futballba, és Csányi Sándorral úgy ítéljük meg, hogy jó úton haladunk.Főleg az utánpótlásban elért eredmények biztatóak. Ha összehasonlítjuk az Eb-n mutatott játékunkat a mostanival, láthatjuk, hogy sokat fejlődtünk előre felé. Persze, elveszítettünk néhány meccset, amelyet nem kellett volna, erre nincs is bocsánat. De a válogatott nem szerepelhet jól, ha a játékosoknak nemzetközi szinten nincs tapasztalata. Ez kéne ahhoz, hogy olyan csapatok ellen is tudjunk nyerni, mint Svájc – mondta Storck, aki szerint túl nagyok az elvárások a magyarokkal szemben.

Storck szerint a nemzetközi tapasztalat hiányzik a válogatottból

Fotó: Polyák Attila - Origo

„Az Eb után azt is elvárják tőlünk, hogy a vb-re is kijussunk, pedig Portugália és Svájc is ott van a csoportunkban.A jövővel egyelőre még nem foglalkozunk, most az a célunk, hogy a következő mérkőzéseken Magyarországnak focizzunk.

A magyar válogatott kedden 20:45-től játssza az utolsó vb-selejtezőjét Feröer ellen.