Társoldalunk:

Ausztrália játszik az interkontinentális pótselejtezőn

2017.10.10. 13:55

Az ausztrál válogatott játszhat interkontinentális pótselejtezőt a jövő évi oroszországi labdarúgó-világbajnokságra, miután az ázsiai pótselejtező keddi visszavágóján 2-1-re legyőzte a vendég szír együttest.

Az első mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult, a Szíria számára hivatalosan hazai találkozóra az országban tapasztalható háborús helyzet miatt a malajziai Melakában került sor. Ezúttal Sydneyben találkoztak a csapatok, és a szaúd-arábiai al-Ahli SC légiósa, az első mérkőzésen is gólszerző Omar al-Szoma szerzett vezetést a vendégeknek a 6. percben, majd hét percre rá a Melbourne City támadója, Tim Cahill egyenlített. A rendes játékidőben több gól nem esett, a hosszabbítás elején a szírek emberhátrányba kerültek, ezt kihasználva Cahill újra betalált, és ezzel eldöntötte a párharcot.A közel-keleti együttes már azzal is történelmi tettet hajtott végre, hogy pótselejtezőt vívhatott, ugyanis korábban még soha nem jutott ilyen messze a kvalifikációban.
A párharc győzteseként az ausztrál válogatott interkontinentális pótselejtezőt játszik az észak- és közép-amerikai zóna (CONCACAF) negyedik helyezettjével. Az ottani selejtezők magyar idő szerint szerda hajnalban zárulnak, negyedikként a jelenleg harmadik Egyesült Államok (12 pont), illetve az őt követő Panama (10) vagy Honduras (10) végezhet.

Vb-pótselejtező, ázsiai zóna, visszavágó:
Ausztrália-Szíria 2-1 (1-1, 1-1, 1-1)
Továbbjutott: Ausztrália, 3-2-es összesítéssel