Társoldalunk:

Nagy Ádám nem nyugszik bele a mellőzöttségbe

2017.10.11. 13:53

Nagy Ádám, a magyar válogatott labdarúgója nagyon nehéznek nevezte a jelenlegi időszakot, amiért nem kap játéklehetőséget olasz élvonalbeli klubjában, a Bolognában.

A 22 éves középpályás az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban emlékeztetett rá, hogy a Ferencváros első csapatánál és az olasz együttesnél is szerencsés helyzetben volt, hiszen szinte rögtön alapemberré vált, ezért a mostani mellőzés újdonság számára.

Próbálok mindent megtenni az edzéseken, hogy visszakerüljek a csapatba, mert nem szeretnék ennyivel megelégedni, sokkal nagyobbak a céljaim - nyilatkozta. Hozzátette, nem esnek jól neki, amiket mondanak és írnak róla mostanság, de arra törekszik, hogy rácáfoljon a kétkedőkre. Alábbi elemzésünkben az Origo is részletesen foglalkozott a középpályás helyzetével.

Mennyből a pokolba, avagy mi lesz veled Nagy Ádám?

Hat forduló elteltével, 2 győzelemmel 2 döntetlennel és 2 vereséggel a Serie A tabellájának 11. helyén tanyázik a Nagy Ádámot is foglalkoztató Bologna. Sajnos a magyar középpályásnak eddig nem sok babér termett az olasz bajnokság idei kiírásában, az előző szezonban alapembernek számító labdarúgó egyelőre nem kapott bizalmat Roberto Donadonitól.

Nagy a 2015/16-os idényben a Ferencváros színeiben 25 NB I-es meccsen szerepelt, a következő szezonban a Bolognában ugyanennyi találkozón kapott lehetőséget a Serie A-ban, a mostani évadbanviszont még egyszer sem léphetett pályára az olasz élvonalban.

A teljes beszélgetés az M4 Sport csütörtöki, Sportreggeli című műsorában lesz hallható.