Nem Ronaldo, hanem a Manchester City volt igazán szexi

Horizontal
Real Madrid's Portuguese forward Cristiano Ronaldo smiles during the UEFA Champions League group H football match Real Madrid CF vs Tottenham Hotspur FC at the Santiago Bernabeu stadium in Madrid on October 17, 2017. / AFP PHOTO / PIERRE-PHILIPPE MARCOU
Vágólapra másolva!
A Real Madrid hazai pályán csak 1–1-es döntetlent játszott a Tottenhammel a Bajnokok Ligája H-csoportjának rangadóján. Zinédine Zidane csapatának most már hetek óta botrányos a helyzetkihasználása, de a francia edző egyelőre nem aggódik. Az angolok megint kitettek magukért, a Manchester City és a Liverpool is nyert, utóbbi ráadásul történelmi győzelmet aratott Mariborban. BL-összefoglaló.

„Nem kellene aggódnia?” – kérdezték Zidane-t néhány hete. „Nem, nem hiszem” – mondta. A Real az első három hazai bajnokiját nem tudta megnyerni, ikszelt a Levantéval (1–1) és a Valenciával (2–2), majd kikapott a Betistől (0–1).

A három meccsen összesen 80 lövése volt a csapatnak.

„Talán tavaly volt néhány győzelmünk, amit nem érdemeltünk meg. Idén megfordultak a dolgok. Van úgy, hogy a labda nem akar bemenni.” 2016. április 30. és 2017. szeptember 20. között mindig bement. 73 meccsen nyolc különböző ország 35 különböző csapata próbálta megúszni kapott gól nélkül, hiába. A sorozat a Betis ellen szakadt meg.

Zidane egyelőre nem aggódik Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Benzema nem Real-szint

A BL-ben 40 hazai meccse mindig szerez legalább egy gólt a Real, de a Tottenham ellen például 20 lövésre volt szükség ehhez. És az az egy is tizenegyesből jött. „Jól játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, kapufánk is volt, de Lloris nagyszerűen védett – értékelt Zidane. – Elégedett vagyok. Nem a döntetlennel, hanem a hozzáállással, hogy akartuk a győzelmet.”

Cristiano Ronaldónak nyolc lövése volt a meccsen, de ha valakit elő lehet venni, akkor az Karim Benzema. A francia csatár az ötödik percben üres kapus ziccert rontott, majd a második félidő elején három méterről belefejelte a labdát Llorisba. Gary Lineker nem is kegyelmezett neki Twitteren:

A srác közülünk

Azon az estén, amikor a Tottenham legutóbb a Bernabéuban járt 2011-ben,

Harry Kane öt percet játszott a harmadosztályú Leyton Orientben.

A mostani Real–Tottenham-meccset viszont már úgy harangozták be, mint Kane és Ronaldo párharcát: 2017-ben mindkét játékos 43 gólt rúgott, Ronaldo most már 44-et. Ha definiálni kellene Kane-t, talán ez állna a legközelebb a valósághoz:

a képességeit tekintve semmiben nem a legjobb a világon, viszont mindenben átlag feletti.

„Harry Kane, egy közülünk” – ahogy azt a négyezer angol szurkoló is énekelte a meccs alatt.

A rendszer az egyén ellen dolgozik

Azt mondják, Kane egyik nagy erénye a munkabírása, Mauricio Pochettino pedig pont erre épített a Real ellen. A Tottenham az angol bajnokikkal ellentétben a BL-ben nem dominálja a meccseket, átlagban csak 43 százalékot birtokolja a labdát. „Néha fel kell adnod a stílusodat, hogy sikeres legyél” – mondta az argentin edző a Dortmund legyőzése után. A Real ellen ugyanezt csinálta a csapat, labda nélkül 5-3-2-t védekezett, amivel azonban a legveszélyesebb emberét, Kane-t távol tartotta az ellenfél kapujától.

Az angol csatárnak három lövése volt, miközben a Premier League-ben 6,3-szor próbálkozik meccsenként.

Kane és Ronaldo fej-fej mellett rugdossa a gólokat 2017-ben Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Burak Akbulut

A meccslabdát viszont ő hagyta ki 1–1-nél. „Nem hibáztam. Megcsináltam a helyet magamnak, oda lőttem a labdát, ahová kellett, de a kapus ujjheggyel kipiszkálta. Ilyen a foci. Néha ad, néha elvesz” – nyilatkozta a csatár a BT Sportnak.

„Az volt a célunk, hogy megnehezítsük a Real dolgát, úgy gondolom, hogy ez sikerült – mondta Pochettino. –

Az edző sem tudta, mi folyik a pályán

A Manchester City–Napoli-meccs előzetesen is szexi focit ígért, a két csapat összesen 55 gólt lőtt a bajnokságban, vagyis meccsenként több mint hármat. Az angolok már 13 perc után kettővel vezettek, Maurizio Sarri nem is igazán tudta, hogy mi történik a pályán. „Nem működött a letámadásunk, túl sok helyet hagytunk nekik, és megbüntettek minket. Utána viszont feljavultunk, és egy órán át ugyanazon a szinten játszottunk, mint a City” – nyilatkozta az olasz edző.

„A Napoli egy kivételes csapat. Az egyik legjobb, amellyel valaha találkoztam – dicsérte az ellenfelet Pep Guardiola. –

Végre működik a tiki-taka Forrás: AFP/Oli Scarff

A City zsinórban a tizedik meccsét nyerte, és minden sorozatot figyelembe véve övé a legjobb gólkülönbség (+33) az öt topbajnokság csapatai közül. Guardiola szerint nem változott semmi tavaly óta, egyszerűen csak bemennek a helyzetek. „Amióta itt vagyok, az a célom, hogy a saját játékunkat játsszuk minden meccsen. Rengeteget fejlődtünk, most már megvan bennünk a gyilkos ösztön.”

Döngették a mellüket, de pofáraesés lett a vége

A Liverpool története legnagyobb arányú idegenbeli győzelmét aratta nemzetközi kupameccsen: a nem épp jó helyzetkihasználásáról híres csapat 7–0-ra verte a szlovén Maribort. A meccs után Jürgen Klopp természetesen elégedetten nyilatkozott: „Nem tudtam a rekordról. Párszor már beszéltünk róla, hogy milyen csodálatos történelme van a klubnak, jó érzés hozzá tenni a magunkét. A meccs előtt kezembe került az egyik újság, én nem értettem, de megkérdeztem az egyik kollégámat, hogy mi van oda írva.

A 0–7 nem csak a Liverpool történetében egyedülálló,

korábban még egyetlen angol csapat sem nyert idegenben ekkora különbséggel a BEK/BL-ben.

A Liverpool ráadásul lépéselőnybe került a csoportelsőséget illetően, miután a Sevilla meglepetésre 5–1-re kikapott a Szpartak Moszkva otthonában. Az andalúz csapatnak ez volt a legnagyobb veresége a BL-ben.

A Lipcse történetének első BL-győzelme

Ne menjünk el szó nélkül a Lipcse-Porto (3-2) meccs mellett sem. Már csak azért se tegyük ezt, mert a német csapat kapujában Gulácsi Péter állt.

Aki, bár két gólt kapott, mégis győztesként vonulhatott le a pályáról.

A 3-2-es végeredmény már a szünetre kialakult.

A Porto spanyol kapuslegendája, Iker Casillas csak a kispadon kapott helyet a lipcsei BL-mérkőzésen Forrás: AFP/Robert Michael

A Porto kapujában nagy meglepetésre nem a spanyol legenda, Iker Casillas állt, hanem José Sá. A Leipzig első gólját pedig Willi Orban lőtte.

Eredmények
Bajnokok Ligája-csoportkör, 3. forduló, kedd:
APOEL–Dortmund 1–1 (0–0)
Feyenoord–Sahtar Donyeck 1–2 (1–1)
Manchester City–Napoli 2–1 (2–0)
Maribor–Liverpool 0–7 (0–4)
Monaco–Besiktas 1–2 (1–1)
Leipzig–Porto 3–2 (3–2)
Real Madrid–Tottenham 1–1 (1–1)
Szpartak Moszkva–Sevilla 5–1 (1–1)