Vágólapra másolva!
A Chelsea hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott az AS Romával a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. Az angoloknál Eden Hazard, az olaszoknál Edin Dzeko duplázott.

A Chelsea-nél N'Golo Kanté volt a legnagyobb hiányzó, az ő pótlását egy szerkezetváltással oldotta meg Antonio Conte: 3-4-3-ról átállt 3-5-2-re, és David Luizt rakta be a középpályára. A túloldalt Eusebio Di Francesco (talán indokolatlanul) több kulcsjátékosát is pihentette, Alessandro Florenzi helyett Gerson, Daniele De Rossi helyett Maxime Gonalons került a kezdőbe. Ott volt viszont Dzeko, aki a századik meccsét játszotta a Romában.

A csoport másik meccsén az Atlético Madrid csak 0–0-s döntetlent játszott a Qarabaggal, így a Chelsea egy győzelemmel gyakorlatilag bebiztosíthatta továbbjutását.

Di Francesco úgy küldte fel a játékosait, hogy „meg ne próbálják tisztelni a Chelsea-t", mert akkor biztosan kikapnak. Ennek megfelelően kezdett a Roma, Diego Perottinak helyzete is volt, a vezetést mégis az angolok szerezték meg: a 11. percben a védőről visszapattanó labdát David Luiz csavarta a kapuba.

A brazil nem tud kis gólt rúgni, a legutóbbi hét góljából hat is a 16-oson kívülről jött.

A Chelsea jóformán az egész félidőt a saját térfelén töltötte, még a legelső ember, Álvaro Morata is mélyen visszalépett. A 31. percben egyenlíthetett volna a Roma, egy jobb oldalra kijátszott akció végén Radja Nainggolan lövését védte Thibaut Courtois. A következő vendég támadásnál ugyanez volt a szituáció, csak most a baloldalon Perottira jött ki a játék, az argentin viszont feladta a labdát a kapusnak.

A 37. percig Hazardnak nem volt labdaérintése a tizenhatoson belül Forrás: whoscored.com

A hazaiak játéka nem volt látványos, de annál hatékonyabb: a 37. percben Morata és Hazard vitt végig egy kontrát, amelynek végén a belga rúgott gólt. Mindent elmond a Chelsea taktikájáról, hogy

Hazardnak ez volt az első labdaérintése a tizenhatoson belül.

A 40. percben jött a szépítés, Aleksandar Kolarov kerülte meg a védőjét a bal oldalon, a lövése megpattant, így Courtois nem védhetett.

A második félidőben sem vett vissza a Roma, sőt. Di Francesco rendszeresen azt mutogatta a játékosoknak, hogy

lépjenek feljebb és már a saját tizenhatosán támadják le az ellenfelet.

A bátor támadójátéknak meg is lett az eredménye, a 64. percben Federico Fazio fábregasozta oda a labdát Dzeko lábára, aki kapásból bevarrta.

Hat perc múlva már a Roma vezetett:

egy bal oldalról beívelt szabadrúgás után Dzeko fejelt gólt.

A bosnyák csatár öt szezont húzott le a Manchester Cityben, ahol 72 gólt szerzett, de egyet sem a Chelsea ellen. Most kettőt is.

A 75. percben megint iksz volt: a csereként beállt Pedro beadását

a 173 centis Hazard fejelte be négy ember között.

Az utolsó negyedórában mindkét csapat megnyerhette volna a meccset, szinte kétpercenként volt helyzet valamelyik kapu előtt, de újabb gólt már nem lőttek. A döntetlen senkinek sem rossz, a Chelsea hét ponttal vezeti a csoportot, a Roma öttel a második. Előnye három pont az Atlético előtt.

Eredmények
Bajnokok Ligája-csoportkör, 3. forduló, szerda:
Qarabag–Atlético Madrid 0–0 (0–0)
Anderlecht–PSG 0–4 (0–2)
Barcelona–Olimpiakosz 3–1 (1–0)
Bayern München–Celtic 3–0 (2–0)
Benfica–Manchester United 0–1 (0–0)
Chelsea–Roma 3–3 (2–1)
CSZKA Moszkva–Basel 0–2 (0–1)
Juventus–Sporting 2–1 (1–1)

1. félidő
40Aleksandar Kolarov
40Aleksandar Kolarov
38Eden Hazard
37Eden Hazard
11David Luiz
11David Luiz
1
2. félidő
148Diego Perotti
94
88Diego Perotti
83Kevin Strootman
83Kevin Strootman
80Eden Hazard
80Eden Hazard
77Davide Zappacosta
77Davide Zappacosta
75Eden Hazard
75Pedro Rodriguez
75Eden Hazard
74Gerson
74Gerson
70Edin Dzeko
70Aleksandar Kolarov
70Edin Dzeko
69Tiemoue Bakayoko
69Tiemoue Bakayoko
64Federico Fazio
64Edin Dzeko
64Edin Dzeko
57David Luiz
57David Luiz
46
46
Összeállítások
Chelsea3-5-2
AS Roma4-3-3
Football Pálya
6
Danny
Drinkwater
7
N'Golo
Kante
13
Thibaut
Courtois
28
Cesar
Azpilicueta
27
Andreas
Christensen
24
Gary
Cahill
21
Davide
Zappacosta
30
David
Luiz
14
Tiemoue
Bakayoko
3
Marcos
Alonso
10
Eden
Hazard
14
Patrik
Schick
44
Konstantinos
Manolas
23
Gregoire
Defrel
1
Alisson
Becker
25
Bruno
Peres
20
Federico
Fazio
5
Juan
Jesus
11
Aleksandar
Kolarov
4
Radja
Nainggolan
21
Maxime
Gonalons
6
Kevin
Strootman

Chelsea

Kezdők
6Danny Drinkwater
7N'Golo Kante
13Thibaut Courtois
28Cesar Azpilicueta
27Andreas Christensen
24Gary Cahill
21Davide Zappacosta
77
77
30David Luiz
57
57
11
11
14Tiemoue Bakayoko
69
69
3Marcos Alonso
10Eden Hazard
80
80
75
75
38
37
9Alvaro Morata
15Victor Moses
1Wilfredo Caballero
2Antonio Ruediger
16Kenedy
11Pedro Rodriguez
75
22Willian
23Michy Batshuayi
36Kyle Scott
Cserék

AS Roma

Kezdők
14Patrik Schick
44Konstantinos Manolas
23Gregoire Defrel
1Alisson Becker
25Bruno Peres
20Federico Fazio
64
5Juan Jesus
11Aleksandar Kolarov
70
40
40
4Radja Nainggolan
21Maxime Gonalons
6Kevin Strootman
83
83
30Gerson
74
74
9Edin Dzeko
70
70
64
64
8Diego Perotti
148
88
28Lukasz Skorupski
7Lorenzo Pellegrini
15Hector Moreno
17Cengiz Under
24Alessandro Florenzi
92Stephan El Shaarawy
Cserék