Társoldalunk:

Dárdaiék számára véget ért az Európa Liga?

2017.10.19. 20:55

A Dárdai Pál vezette Hertha BSC továbbra is nyeretlen az Európa Ligában, miután a J csoport 3. fordulójában 2-1-re kikapott az ukrán Zorja Luhanszk vendégeként, Lvivben.

Dárdai Pál csapata nyolc mérkőzésen csak kilenc pontot szerzett a Bundesligában, így az utóbbi két szezon meglepetéscsapata most csak a 13. helyen szerénykedik, és két pont választja el az osztályozós helyezéstől. A berliniek a Schalke elleni hétvégi meccsen negatív rekordot állítottak fel: a 2017-2018-as idényben ők lettek az elsők, akik az első félidőben egyetlen kapura lövést sem tudtak felmutatni a Bundesliga-csapatok közül. Érdekesség, hogy az Európa Ligában pont az ellenkezője a helyzet, ugyanis a Hertha az eddigi két meccsén 41 lövéssel próbálkozott, ami messze a legtöbb a mezőnyben. 

Dárdai Pál megkeverte a kártyáit a Zorja Luhanszk elleni meccs előtt

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Annegret Hilse

A berliniek következő három bajnoki meccse olyan csapatok ellen lesz, amelyek közvetlenül előttük, vagy közvetlenül mögöttük állnak (Freiburg Hamburg Wolfsburg) a tabellán, így nem csoda, hogy Dárdai Pál némileg elengedte az Európa Ligát. A hétvégi bajnoki mérkőzéshez képest öt helyen is változtatott a kezdőcsapatán. A védelem egyben maradt, de a középpályára és a támadósorba perememberek kerültek be. A 18 éves Arne Maier először kapott lehetőséget a Hertha felnőtt csapatában.

Az első helyzet a Hertha előtt adódott, Alexander Esswein tört be a tizenhatoson belülre, kiszorított szögből lőtt, de nem találta el a kaput. Két perc múlva óriási lehetőséget hagytak ki a berliniek. Valentino Lazaro körömpassza után Mitchell Weiser került ziccerbe, de az ukránok kapusa, Andrij Lunin lábbal hárította a német támadó közeli lövését. A 19. percig kellett várni az első hazai lehetőségre. Oleksandr Karavajev 16 méterről eleresztett, jobb alsó sarokba tartó kísérletét Rune Jarstein magabiztosan hárította.

Fabian Lustenberger és Artem Gordiyenko harca a labdáért

Forrás: AFP/Sergei Supinsky

A 30. percben Dárdai Pál csapata ismét veszélyeztetett. A német válogatott Marvin Plattenhardt baloldali beadására Davie Selke érkezett az öt és felesen, de Dmitro Grecsiskin megelőzte a berlini csapat támadóját, és szögletre mentett. Egy perccel később tizenegyest reklamáltak a Hertha játékosai: Weiser csinált meg egy cselt a tizenhatoson belül, a lendületből érkező Olekszandr Svatok túlcsúszott a labdán, majd kézzel maga elé sodorta azt, de a játékvezető előnyszabályt alkalmazott.

A 37. percben már a sokadik Hertha-helyzet maradt ki: egy jobb oldali beadásra Esswein érkezett a hosszú oldalon, teljesen zavartalanul lőhetett, azonban rosszul találta el a labdát, amely elcsorgott a kapu előtt és a bevetődő Weiser sem tudta kapuba sodorni azt.

A 42. percben a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát. Egy megpattanó szabadrúgásnak köszönhetően, a brazil Silas találatával megszerezte a vezetést a Zorja Luhanszk (1-0).

 A fordulás után továbbra is a Hertha diktálta az iramot, de nem talált rést az ukrán védelmen, így Dárdai Pál elküldte melegíteni két legnagyobb sztárját, Vedad Ibisevicet és Salomon Kalout. Azonban mielőtt beállhattak volna, egyenlítettek a berliniek: Plattenhardt szögletére Selke érkezett lendületből, és öt méterről nagy erővel a léc alá fejelt (1-1).

A 60. percben ismét megszerezhette volna a vezetést az ukrán csapat, de Olekszandr Karavajev kísérletét bravúrral hárította a norvég Jarstein. Tíz perccel később ismét a Hertha kapusa parádézott, Andrijevskij 18 méterről tekert szabadrúgását tornázta ki a jobb felső sarokból. A 78. percben eldönthette volna a meccset a Zorja. Jevgen Opanaszenko került ziccerbe, de lábbal szögletre mentett. A következő akcióból megszerezte a vezetést az ukrán csapat. A szöglet után röviden fejelték ki a labdát a Hertha védői, ami visszakerült a jobb oldalon érkező Karavajevhez, aki középre centerezett, majd az érkező Svatok öt méterről a kapuba sarkazott (2-1).

Az utolsó tíz percben Dárdai Pál csapata mindent megtett az egyenlítésért, de nem tudott újabb gólt lőni. A Hertha BSC három forduló után nyeretlen az Európa Ligában, legutóbb szeptember 20-án, a Leverkusen ellen nyert tétmérkőzést a német bajnokságban.

A fővárosi csapat legközelebb vasárnap délután, a Freiburg vendégeként lép pályára élet-halál mérkőzésen.

A csoport másik mérkőzésén a svéd Östersunds hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a spanyol Athletic Bilbao ellen, így hét ponttal veretlenül vezeti a J csoportot a hatpontos Zorja Luhanszk előtt.

J csoport:
Zorja Luhanszk (ukrán)-Hertha BSC (német) 2-1 (1-0)
Östersund (svéd)-Athletic Bilbao (spanyol) 2-2 (0-1)

Az Asztana otthon 4-0-ra legyőzte a Makkabi Tel-Aviv csapatát. A hazai együttesben ezúttal sem kapott szerepet az augusztus közepe óta sérült Kleinheisler László. A győztes kazah gárdában a ghánai Patrick Twumasi az első félidőben kilenc, a kongói Junior Kabananga a második játékrészben öt perc alatt duplázott.

Az Asztana első győzelmét aratta, a továbbra is nyeretlen Makkabi Tel-Aviv másodszor kapott ki.

Az Asztana gólfesztivált rendezett

Forrás: AFP/Stanislav Filippov

A további magyar érdekeltségű csapatok közül a Hapoel Beer-Seva hazai pályán 2-1-re alulmaradt az FCSB ellen, a válogatott védő, Korhut Mihály végigjátszotta a találkozót. A Vécsei Bálintot nélkülöző Lugano ugyanebben a csoportban 3-2-re verte a vendég Viktoria Plzent.

A kora esti meccsek után még négy csapat százszázalékos három kört követően: a román FCSB, az angol Arsenal, az olasz SS Lazio és az orosz Zenit.

A csoport:
FC Asztana (kazah) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 4-0 (2-0)

G csoport:
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-FCSB (román) 1-2 (0-0)
Lugano (svájci)-Viktoria Plzen (cseh) 3-2 (0-0)

H csoport:
Crvena zvezda (szerb)-Arsenal (angol) 0-1 (0-0)
BATE Boriszov (fehérorosz)-1. FC Köln (német) 1-0 (0-0)

I csoport:
Olympique Marseille (francia)-Vitoria Guimaraes (portugál) 2-1 (1-1)
Konyaspor (török)-Salzburg (osztrák) 0-2 (0-1)

K csoport:
Zulte Waregem (belga)-Vitesse (holland) 1-1 (1-1)
OGC Nice (francia)-SS Lazio (olasz) 1-3 (1-1)

L csoport:
Vardar Szkopje (macedón)-Real Sociedad (spanyol) 0-6 (0-3)
Zenit (orosz)-Rosenborg (norvég) 3-1 (1-0)

EL: Otthon botlott az Everton és a Milan

Az Európa Liga sorozat egyik legnagyobb esélyesként számon tartott AC Milán nem bírt az AEK Athénnal a San Siróban, az angol bajnokságban gyengélkedő Everton a Lyontól kapott ki 2-1-re a Goodison Parkban, míg a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim magabiztos 3-1-es győzelmet aratott a török Basaksehir fölött a csoportkör 3. fordulójában.