Társoldalunk:

Az Inter kapusa véget vetett a Napoli győzelmi sorozatának

2017.10.21. 22:44

A Serie A 9. fordulójának szombati mérkőzésein a Sampdoria 5-0-ra kiütötte a Crotonét, míg a nap rangadóján az éllovas Napoli gólnélküli döntetlent játszott a második helyezett Internazionaléval.

Az éllovas Napoli kezdte támadólag a mérkőzést. Az első kísérlet Marek Hamsik nevéhez fűződött, de a hazaiak szlovák középpályása 18 méterről kapu mellé bombázott. A 20. percben megszerezhette volna a vezetést a nápolyi csapat. Az Elseid Hysaj ment el a jobb oldalon, majd az alapvonalról visszatálalt a második hullámban érkező José Callejónnak, aki 11 méterről a rövid alsó sarkot vette célba, de az Inter kapusa, Samir Handanovic parádés védéssel kiütötte a labdát, majd a földön fekve hárította Dries Mertens közeli ismétlését.

A 35. percben ismét Napoli helyzetet jegyezhettünk fel. Hamsik tökéletes labdát nyesett be az Inter védelme mögé, a mélységből induló Lorenzo Insigne éles szögből kapura fejelt, de nem tudta meglepni Handanovicot. Három perccel később az Inter középső védője, Milan Skriniar vesztett labdát a baloldalon, a kapu felé megiramodó Kalidou Koulibaly az ötösig vezette a labdát, éles szögből, spiccel a rövid felső sarkot vette célba, de bedobás lett a próbálkozásból. A 41. percben kis híján megszerezte a vezetést az Inter. Egy jobb oldali bedobást követően Borja Valero elé került a labda, egy pattanás után hét méterről bombázott, de Pepe Reina kitolta a léc alól a labdát.

Mauro Icardi (balra) nem sokat találkozott a labdával az első félidőben

Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

Érdekesség, hogy az Internazionale 9 gólos argentin támadója, Mauro Icardi az első félidőben csak egyszer ért labdához a Napoli tizenhatosán belül.

A fordulás után azonnal támadásba lendült az Inter. Icardi kiugratása után az uruguayi Matias Vecino került ziccerbe, kifelé tolta a labdát a kivetődő Reina mellett, majd éles szögből kapura nyeste a labdát, azonban a visszaérő Raúl Albiol a gólvonalról kifejelte a labdát.

A 55. percben ismét villant a Napoli. Mertens visszatett labdájára Hamsik érkezett, aki 18 méterről a jobb alsó sarok mellé lőtt. Bő tíz perccel később Callejón jobb oldali beadása után Mertens került helyzetbe a büntetőterületen belül, 11 méterről lőtt, de Miranda blokkolta a belga támadó kísérletét.

Dries Mertens végig aktívan futballozott

Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

 A 75. percben az olasz válogatott Lorenzo Insigne 18 méterről megcélozta a bal felső sarkot, Handanovic bőszen kapaszkodott, de szerencséjére a labda pár centivel elkerülte a kapuját. A 84. percben eldőlhetett volna a meccs. A csereként beálló Piotr Zielinski bombáját Handanovic kiszedte a léc alól. 

Az utolsó pillanatban megnyerhette volna a meccset a hazai csapat. A 90. percben Mertens került ziccerbe egy hosszú indítás után, majd egy pattanást követően nyolc méterről lőtt, de Handanovic óriási bravúrral kiütötte a kapu jobb oldalába tartó labdát.

Ezzel a döntetlennel a Napoli elvesztette százszázalékos mérlegét a Serie A-ban, de továbbra is két pont előnnyel vezeti a tabellát a második Internazionale előtt.

 A szombati kora esti mérkőzésen Sampdoria hazai pályán ötgólos győzelmet aratott a Crotone felett. A találkozó érdekessége, hogy a Sampnak öt kapura lövése volt a kilencven perc során. A meccsen betaláló Fabio Quagliarella már 35 különböző csapat ellen szerzett gólt a Serie A-ban.

Serie A, 9. forduló
Sampdoria-Crotone 5-0 (3-0)
Napoli-Internazionale 0-0