Vágólapra másolva!
A Zalaegerszeg két vesztes mérkőzés után nyerni tudott a Soroksár ellen (2-0), a Gyirmót hiába vezetett a Vác III. kerületi otthonában, a hazai csapat fordítani tudott és 2-1-re nyert, az állovas MTK gálázott Sopronban (0-4), a Győr-Kazincbarcika összecsapáson hét gól esett (4-3), míg az edzőváltáson átesett Budafoki MTE vasárnap 3-1-re kikapott Albertirsán a Ceglédi VSE vendégeként a labdarúgó NB II 14. fordulójában.

A ZTE a Lipcsei Péter vezette Soroksár ellen nyert két elveszített találkozót követően

Tomás Dubek duplájával.

A Gyirmót jól kezdett, Szegi Vince góljával meg is szerezte a vezetést,

de előbb a 66. percben Zsolnai Róbert, majd a 82. minutumban Gulyás Máté is eredményes volt.

A ZTE két vereség után tudott újra nyerni Forrás: Origo

Az előző idényben Magyar Kupa-elődöntős, a másodosztályban újonc dél-budaiak kispadján szerdán Tóth Bálint váltotta Prukner Lászlót, ám ez sem segített a csapaton,

ugyanis a Cegléd három góljára csak egy válasz - a vendégek szereztek vezetést - volt.

A Budafoki MTE jelenleg csak a 17. a húszcsapatos NB II-ben.

Az éllovas MTK győzelme egy percig sem volt kérdéses a Sopron otthonában, a kék-fehér csapat

többek között Gera Dániel duplájának köszönhetően 4-0-ra nyert.

A Győr fordulatos, hét találatot hozó (4-3) összecsapáson verte az idény meglepetéscsapatát, a Kazincbarcikát.

A forduló előtt sereghajtó Siófok meglepetésre 1-0-ra verte a Nyíregyházát,

így ellépett az utolsó helyről, mivel a Csákvár otthon kapott öt gólt a Budaörstől. A Békéscsaba-Szolnok rangadón a vendégek örülhettek,

mivel Tóth László duplájára csak Tóth Dániel tudott válaszolni (1-2).

Merkantil Bank Liga NB II, 14. forduló:
Vác–Gyirmót 2–1 (Zsolnai 66., Gulyás M. 82., ill. Szegi 14.)
Cegléd–Budafoki MTE 3–1 (Asztalos 43., 53. – az elsőt 11-esből, Sándor I. 83., ill. Kercsó 36.)
Mosonmagyaróvár-Szeged 2011 1-0 (Szpirulisz 17.)
ZTE–Soroksár 2–0 (Dubek 33., 83.)
Békéscsaba–Szolnok 1–2 (Tóth D. 74., ill. Tóth L. 45., 71. – az elsőt 11-esből)
Csákvár–Budaörs 1–5 (Molnár T. 9., ill. Bakos 5., 52. – az elsőt 11-esből, Pethő 49., Sajbán Miklós 64., Sajbán Máté 70.)
Siófok–Nyíregyháza Spartacus 1–0 (Petneházi 81.)
ETO FC Győr–Kazincbarcika 4–3 (Magasföldi 6. 49., Bagi, 65., Pongrácz 73., ill. Palmes 8., Boros 39., Süttő 90.)
Sopron–MTK 0–4 (Hrepka 7., Gera D. 36., 44., Kanta J. 50. – 11-esből)