Vágólapra másolva!
A sorozatban három Magyar Kupát nyerő Ferencváros az idei kiírásban a 32 közé jutásért elvérzett, miután 1-0-ra kikapott a másodosztályú Kisvárda otthonában. A hazaiak egy tizenegyessel nyerték meg a találkozót.

Eredmény, Magyar Kupa, a 32 közé jutásért:
Kisvárda–Ferencváros 1-0 (1-0)
Kisvárda: Molnár - Rjasko, Papucsek, Vári, Bohdan - Hej, Lucas, Misic (Heffler 90.), Horváth Z. (Gosztonyi 81.) - Délczeg, Lukács (Ilic 69.). Vezetőedző: Kondás Elemér
Ferencváros: Dibusz - Pedroso, Otigba, Blazic, Sternberg (Botka 46.) - Batik (Amadou 46.), Leandro - Lovrencsics G. (Böde 53.), Spirovski, Paintsil - Kundrák. Vezetőedző: Thomas Doll
gól: Horváth Z. 37. (11-esből)
sárga lap: Hej 85., Otigba 36., Pedroso 67., Böde 86., Paintsil 90+3.

A Ferencváros már Dunaharasztin is szenvedett a Magyar Kupa hatodik fordulójában, Kisvárda azonban már a legjobb 64 között a végállomást jelentette Thomas Doll csapatának. A két csapat között pontosan egy osztálynyi különbség van, hiszen a Ferencváros az NB I-ben, a Kisvárda az NB II-ben foglalja el a második pozíciót a tabellán.

A Kisvárda első számú célja a feljutás, amire minden esélye meg is van, hiszen a listavezető MTK-t követi a kelet-magyarországi alakulat, 14 bajnokin mindössze egyszer kapott ki a Kondás Elemér vezette csapat. A Fradi az Újpest elleni sikerrel hangolhatott a kupameccsre, de arra senki nem számíthatott, hogy a zöld-fehér csapatnak könnyű dolga lesz a Kisvárda otthonában.

A Budapesttől majdnem 300 kilométerre található kisvárosban már órákkal a meccs előtt érezni lehetett a kupahangulatot.

A hétköznap kora délutáni időpont ellenére özönlöttek a szurkolók a Várkerti Sporttelepre, amely teljesen meg is telt, ami nagyjából 3000 nézőt jelent.

Kezdetben úgy tűnt, hogy biztos lábakon áll a Fradi Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az 1911 óta létező Kisvárda még soha nem szerepelt egyébként az első osztályban, de a Fradi elleni teljesítmény is mutatja, hogy komoly munka folyik a városban.

Thomas Doll is érezhette, hogy komolyan kell venni a mai meccset, hiszen erős kezdőt állított ki a piros-fehérek ellen.

Ott volt a csapatban Dibusz Dénes, aki a Dunaharaszti ellen a keretben sem volt, de kezdett Lovrencsics Gergő, Leandro és Otigba is.

Az első félidőben míg a kisvárdai drukkerek szünet nélkül daloltak, Doll a kispad előtt üvöltözött. Főleg Pedroso, Otigba és Miha Blazic kapta az áldást. Az első kisebb helyzetre a 17. percig kellett várni, ekkor Leandro csavart Molnár kapuja mellé szabadrúgásból.

A félidő közepén Doll már a kispadot csapkodta, amikor Lukács Barna a fejese a Fradi kapufáján csattant.

A folytatásban egyre bátrabb lett a hazai csapat, Délczeg Gergely ziccerét csak Dibusz tudta védeni, majd a 37. percben egy lerántást követően tizenegyeshez jutott a Kisvárda. A megítélt büntetőt Horváth Zoltán váltotta gólra. Horváth korábban már szerepelt az NB I-ben a Debrecen színeiben és 9 góljával a hórihorgas támadó csapata házi gólkirálya.

Megérdemelten szerzett vezetést a Kisvárda Fotó: Csudai Sándor - Origo

A második félidőre próbálta felrázni a csapatát Thomas Doll, cserélt is kettőt a német szakember: Moutari és Botka Endre érkezett Batik Bence és Sternberg helyére. Moutari kis híján azonnal egyenlített, de nem tudott túljárni a kisvárdai kapus eszén.

Az 53. percben érkezett Böde Dániel, aki a fejsérülést szenvedett Lovrencsics Gergőt váltotta. Böde beállása ellenére Dibusz kapuja előtt zajlottak a fontosabb események. Egy beadás után Délczeg lőtt kapu fölé, majd a hajrához közeledve Horváth került ziccerbe, de Dibusz tartotta a csapatot.

A 79. percben aztán megvillant Böde Dániel, de gólba tartó labdáját a gólvonalról vágták ki a végig lelkesen küzdő hazai védők.

Elbukott a Ferencváros, továbbment a Várda Fotó: Csudai Sándor - Origo

A hajrára beállt a hazai csapatba a korábban a válogatottat is megjárt Gosztonyi András és vele együtt a rutin is érezhetővé vált a pályán, remekül játszott az idővel a Kisvárda.

Az utolsó percekben már egyre idegesebb volt a vendégcsapat, Böde is kikiabált magának Németh Ádámtól egy sárga lapot és az utolsó pillanatokban újabb helyzet maradt ki Dibusz kapuja előtt, ezúttal Gosztonyi hibázott.

A Ferencváros így nem viszi véghez a sosem látott bravúrt, hogy négyszer egymás után nyerje meg a Magyar Kupát, a Kisvárda pedig megérdemli, hogy leírjuk, teljesen megérdemelten jutottak a legjobb 32 közé.

Meccs előtt mondtam a fiúknak, hogy itt ma bármi megtörténhet. Igazán veszítenivalója a Ferencvárosnak volt, mi csak nyerhettünk ezen a meccsen.

Leandro arckifejezése mindent elmond Fotó: Csudai Sándor - Origo

A játékosok szerencsére bátran, taktikusan játszottak, több helyzetünk is volt. Mindent elmond a mai meccsről, hogy a Fradi komoly helyzet nélkül esett ki. Meg akartuk mutatni ma, hogy jó csapatunk van és nem lehet leírni bennünket. Fokozatosan haladunk előre, most már csak a Soroksár elleni bajnokival foglalkozunk" – értékelt a siker után Kondás Elemér, a hazai csapat edzője.

Horváth Zoltán, a mindent eldöntő gól szerzője érthetően boldogan nyilatkozott.

Horváth Zoltánt nagyon nehezen engedték el a szurkolók.

A Kisvárda gólszerzőjét, Horváth Zoltánt nehezen engedték el a szurkolók Fotó: Csudai Sándor - Origo

A csapat és a csatár is lelkesen pacsizott a szurkolókkal, de mindenki Horváthtal akart ma délután közös képet készíteni.

A ferencvárosi szurkolók már nem fogadták ennyire higgadtan a kudarcot, egyikük át is jutott a kisvárdai oldalra és miközben Thomas Dollt, a Fradi edzőjét kisérték a biztonsági emberek, szerette volna számon kérni a német szakembert, de szerencsére erre nem került sor.

Szép lassan lehiggadtak a kedélyek és megindultak haza a nézők a Várkerti Sporttelepről, melynek szomszédságában már épül az új stadion, melyben reményeik szerint egy év múlva ilyenkor már bajnoki meccsre látogathat majd a Ferencváros.

- mondta Leandro, a Ferencváros védője. - Magunknak tesszük nehézzé ezeket a meccseket, mert nem pörgünk fel eléggé, így pedig nem lehet meccset nyerni. A második félidőben ugyan jobban kezdtünk, voltak kisebb helyzeteink is, az utolsó húsz percben viszont már azt éreztem, hogy nem okosan játsszunk, csak futkározunk összevissza a pályán."

Joggal örültek a hazai játékosok Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Szívből gratulálok a Kisvárdának a megérdemelt győzelemhez -

mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.

A mi játékunkban túl sok volt a hiba, nem tudtunk olyan tempóban játszani, mint kellett volna.

Füvön a Fradi, mennyben a Kisvárda Fotó: Csudai Sándor - Origo

További eredmények:

Tiszaújváros-Haladás 1-1, tizenegyesekkel 3-1-re nyert a Tiszaújváros, a Haladás tehát kiesett.
Balassagyarmat–Diósgyőr 0-1 (0-0)
Dabas–Videoton 0-4 (0-3)
Monor–DVSC 2-3 (0-0)