Vágólapra másolva!
Az OTP Bank Liga 14. fordulójában az Újpest FC 2-2-es döntetlent játszott a Videotonnal a Szusza Ferenc Stadionban. A székesfehérváriaktól két játékost is kiállított Solymosi Péter játékvezető, így a vendégek felfokozott idegállapotban, kettős emberhátrányban fejezték be a mérkőzést. A parázs jelenetek az öltözőfolyosón is folytatódtak, a Nemzeti Sport információja szerint a nigériai Ezekiel Henty szétrúgta az öltöző ajtaját az újpesti stadionban.

A 24 éves támadó már a mérkőzés hajrájában is idegesen futballozott, ugyanis az újpesti szurkolóktól bőven kapott hideget-meleget. A hosszabbítás perceiben még a lila-fehérek csapatkapitányával, Litauszki Róberttel is kemény szóváltásba keveredett, amely kis híján tettlegességig fajult.

A Nemzeti Sport információja szerint Ezekiel Henty a lefújást követően az öltözőfolyosón neki akart menni az Újpest montenegrói légiósának, Bojan Sankovicsnak, aki állítólag rasszista megjegyzést tett rá.

Ezekiel Henty nem kímélte a berendezést az újpesti öltözőfolyosón Forrás: Nemzeti Sport

A nigériai támadó állítólag ezt nehezen tűrte, de mielőtt rátámadhatott volna Sankovicsra, a társai lefogták. Pár másodperccel később viszont kiszabadult a karok öleléséből és dühében szétrúgott egy ajtót az újpesti klubházban.

A székesfehérvári klub az eset után hivatalos közleményben megerősítette, hogy a nigériai Ezekiel Hentyt az öltözőfolyosón megalázó, rasszista jelzővel sértegették.

A Videoton FC közleménye az Újpesten történtekről


Csapatunk izgalmas mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott az Újpest FC ellen a Szusza Ferenc Stadionban. Sajnos a mérkőzés nem kizárólag a gólokról, valamint a pályán történt eseményekről marad emlékezetes, hanem a lelátón, valamint a lefújás után az öltözőfolyosón történtekről is.


Az UEFA 2001 óta a FARE szervezettel együttműködve küzd az intolerancia és a diszkrimináció ellen. 2013 májusában, az Európai-szövetség a tagországokkal együtt a londoni UEFA konferencián megegyezett abban, hogy még nagyobb erővel lépnek fel a labdarúgásban fellelhető rasszizmus ellen. Itt döntés született arról, hogy a játékvezetők felfüggeszthetik, sőt, akár le is fújhatják a találkozót, amennyiben ilyet tapasztalnak.


Az MLSZ erőfeszítései ellenére sajnos a Megyeri úton közel voltunk ehhez, és megjegyezzük, hogy korábbi idegenbeli mérkőzéseinken is lehetett volna hasonló okokból figyelmeztetni szurkolók egyes csoportját. Az Újpest - Vidi bajnokin a hangosbemondó már figyelmeztette a hazai szurkolókat, amelynek egy kisebb része továbbra is rasszista megnyilvánulásokkal sértegette színes börű játékosainkat. Solymosi Péter végül nem függesztette fel a találkozót, amely a körülményekhez képest rendben befejeződött. Az öltözőfolyosón a hazaiak egyik játékosa megalázó, rasszista jelzővel sértegette az eredmény miatt amúgy is ideges Ezekiel Henty-t, aki ezt követően elveszítette a fejét, és kárt okozott a létesítményben.


Kovács Zoltán sportigazgató a helyszínen szóban elnézést kért, ezt írásban is meg fogjuk erősíteni, az okozott kárt pedig klubunk természetesen megfizeti. Bízunk benne, hogy mindenki más is vállalja a felelősséget a mai mérkőzésen történtekért, és a jövőben nem fordulnak elő hasonló esetek a magyar futballpályákon. Reméljük, az MLSZ nem csak a büntetésekkel, felhívásokkal és reklámokkal lép fel a rasszizmus ellen, hanem a jelenlegi esetet alaposan, tényszerűen kivizsgálja, és ennek megfelelően dönt majd.


Videoton FC