Társoldalunk:

A Chelsea római vakációját Audrey Hepburn sem tudná feledtetni

2017.11.01. 10:59

Az idei BL-kiírás legjobb meccsének számító, 3-3-as Chelsea-Roma csoportvisszavágóján az olaszok a szó legszorosabb értelmében rohantak át Conte angol bajnokain, akik most érzik igazán, milyen nehéz a dupla terhelés. Elemzés.

Minden bizonnyal csak azért nem kell majd sűrűn, szemlesütve magyarázkodnia Antonio Conténak a Stadio Olimpicóban elszenvedett, igen csúnya 0-3-as zakóért, mert Simeone Atleticója van olyan impotens, hogy nem tudott még győzni a csoportban, pedig már azeriekkel is kétszer játszott. Nem ártana kikérdezni arról az angol bajnoki címvédő edzőjét, miért volt ekkora a különbség kedden este a Roma és a Chelsea között, különösen a második félidőre, ahol már a Willian-Cahill cseréje is csak az olaszoknak kedvezett.

Eusebio Di Francesco jól indított a Románál. Nem túl meseszerű úgy kezdeni egy klubnál, hogy a keret legértékesebbjei közül ketten is távoznak, márpedig Rómában ez történt: Rüdiger és Salah is elköszönt nyáron a Farkasoktól.

Diego Perotti ünnepli a Roma harmadik góljátForrás: NurPhoto/Matteo Ciambelli/NurPhoto/Matteo Ciambelli

Az érkezők közül pedig jelenleg sem Karsdorppal, sem (a rejtélyesen meghiúsult Torinóba igazolás helyett Rómában kikötő) Schickkel nem tervezhet komolyabban az edző. Di Francesco legjobb idényében hatodik helyig vitte a Sassuolót, amely szezonban már megfigyelhető volt, hogy a védekezés megszervezését nem feltétlenül rossz ötlet rábízni. Abban az idényben a Sassuolo mindössze negyven gólt kapott a harmincnyolc bajnokin, ezzel az adattal pedig a negyedik legkevesebb gólt kapó csapatként végeztek. Idén a Roma hasonlóan indult: első tíz bajnokijukon csak öt gólt szedtek be, legutolsó három találkozójukon pedig rendre 1-0-ra nyertek. Ahogy látjuk, a londoni 3-3 inkább a hiba volt a rendszerben, semmint az általános produkció.

A harmadik játéknapon lejátszott, az idei BL-kiírás talán legjobb, 3-3-mal végződő meccse a Chelsea és a Roma között egyébként nem mutatott sokkal különbözőbb képet, mint a keddi ütközet. Szembetűnő mindkét csapatnál a kevés passzból kapu felé igyekvés, ahol a védekezésből támadásba átrendeződés kulcsfontosságú; legfőképp ennek időbeli rövidsége.

Eusebio Di Francesco, a Roma edzője maradéktalanul elégedett lehetForrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Claudio Pasquazi

Az első félidőben csak addig volt kissé visszafogott a tempó, amíg Azpilicueta ápolása miatt emberhátrányban voltak a vendégek, egyébként a húsz mezőnyjátékos megállás nélkül zakatolt. A londoni meccshez képest a Roma kevesebbet változtatott, 4-3-3-as rendszerükben De Rossi, El Shaarawy és Florenzi volt az újdonság, a Chelseanél viszont nem kizárólag a nevek változtak. Azpilicueta visszakerült a jobb oldali szárnyvédő pozíciójába, és a tavaly csodaformulaként bejáratott 3-4-3-mal indultak harcba a legutóbbi 3-5-2 helyett. Morata és Hazard párosa ugyanis kiegészült Pedróval, és így a támadásokban látványosan több ember vett részt, még ha ez nem is párosult végül szerzett gólokkal.

 

A kezdő felállásForrás: Origo

A meccs rögtön azzal a lüktetéssel indult, amellyel a felek a korábbiakat befejezték: Pedro léphetett volna ki egyedül, mire egy ellentámadás végén El Shaarawy rögtön ki is csinálta a Chelsea-t. És még egy perc sem telt el. Bár Dzeko gólpassza nehezen nevezhető tudatosnak (inkább halántékon rúgták labdával), az feltűnő a Roma játékában, hogy a bosnyák, alkatával ellentétesen nem csak tankszerű bójacenternek alkalmazható, hanem kiveszi a részét a játék kombinatívabb elemeiben is. Erre szüksége is van a csapatának, mert a labdaszerzések után a támadók rohamozzák az üres területeket, és ha Dzeko képessége annyiban merülne ki, hogy leveszi a labdát, majd azt szimplán visszapasszolja valakinek a középpályán, az olaszok játéka bőven nem lenne ennyire szemrevaló és dinamikus. Habár a Roma már félidőben két góllal vezetett, a Chelsea az első negyvenöt percben közel sem játszott alárendelt szerepet.

Nem a foga fáj, csak a bekapott három gól. Antonio Conte, a Chelsea menedzsereForrás: NurPhoto/Matteo Ciambelli/NurPhoto/Matteo Ciambelli

A gyors gól nyilván kicsit kihozta őket a komfortzónájukból, mert a három középső védős felállással Conte nem akarta megszállni a Roma védőharmadát, így viszont muszáj volt kicsit feljebb pozícionálni az egész csapatot. Ezt nem állandósuló kapu elé nyomással csinálta meg a Chelsea, hiszen többször fordult elő, hogy Moratát hosszú, védők mögé belőtt, beívelt labdákkal indították futóversenyre, ahol a középső védők mögött még bőven volt akár még harminc méter is. Az első félidőben viszont inkább Hazard élt a vendégek közül (hét cselezési kísérlet, amiből hat sikeres volt), de valószínűleg elvette a kedvét az, hogy Allison a szezonjára jellemző módon minden lövést hárított. A második félidőre a belga is eltűnt.

Rüdiger hibájára nincs mentség, arra a jótékony labdaelengedésre a legjobb magyarázat maximum az lehet, hogy még Roma-mezesnek képzelte magát, onnantól kezdve pedig végképp kicsúszott az az (inkább vágyott) irányítás Conte kezéből, amelyet az egész találkozón nem is tudhatott magáénak. A második félidő elején lehozta Cahillt, helyére pedig Willian érkezett, ami egy 4-3-3-ra történő szerkezetváltást vetített előre, de rögtön látnunk kellett, hogy Conte megmaradt a három középső védőnél, és Azpilicuetát rendelte vissza ebbe a pozícióba. Ennek egyenes következménye lett, hogy a Willian-Pedro duóból valakinek szárnyvédőt kell majd játszania, márpedig ennek a szerepkörnek vannak erőteljesen védekező kívánalmai is. Azpilicueta kezdeti helyére végül Pedro érkezett meg, de abban nem volt sok köszönet, mert olyan idegenül mozgott azon a poszton, hogy bőven hozzájárult a meccs végleges lezárásához.

A Roma és a Chelsea egyaránt minél gyorsabban, dinamikusabban szeretett eljutni az ellenfél kapujához. El Shaarawy második gólja előtt is egy hosszú indítással jelentkezik a gólpasszt adó Nainggolan, miközben az indítás pillanatában a labda és a római támadósor között bő harminc méteren nincs hazai játékos, vagy aki van, nem megjátszható. A Chelsea védelme viszont nem volt felkészülve kellőképpen ezekre a hosszú átadásokraForrás: Origo

A minden kérdést rövidre záró Perotti-találat előtt Fabregas szórt el könnyelműen egy labdát. Nem az egyetlent, a spanyol ugyanis 75%-os passzhatékonysággal dolgozott, ami akkor is elég alacsony egy Barcelona-iskolás középpályástól, ha a jelenlegi csapata merőben más stílusban dolgozik. A teljesen szabadon maradt bal oldalt pedig Kolarov és Perotti csupán egy passzal és egy csellel már lövésig, sőt gólig játszotta be. A hátrébb rendelt Pedro mellett a gólszerző játszi könnyedséggel ment tovább.

A Chelsea játékában nem lehet kellően hangsúlyozni a nagy hiányzó Kanté fontosságát. A fáradhatatlan francia hosszú fordulók óta nem tudja segíteni csapatát, és ez bőséggel meglátszik a játékukon. Kanté meccsenként átlagosan több mint kétszer szerez labdát, és átlagban négy sikeres szerelése van; előbbivel dupláz Bakayokóra.

Alvaro Morata szeme a labdán. Ez azonban kevés volt a Roma ellenForrás: NurPhoto/Matteo Ciambelli/NurPhoto/Matteo Ciambelli

Ezeknek a hiánya pedig most már elvesztegetett pontokban is mérhető. Amíg Kanté játszott, a BL-ben két meccsen egy gólt kapott a Chelsea, nélküle – szintén két meccsen – hatot. A Premier League-ben is láthatjuk, mennyire égető a hiánya, mert bár kis mennyiségű adatból dolgozhatunk, de ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy az idei kiírásban Kantéval a fedélzeten átlagosan 0,85 gólt kap a Chelsea, nélküle pedig 1,33-at. A középpályás stabilitás főleg alapvető egy olyan csapatnál, amely reaktív futballt játszik, és az már most szembetűnő, hogy Kanté sokkalta pozitívabb hatással volt aktuális bajnokcsapataira, mint amennyit Bakayoko nélküle tud megvalósítani a pályán.

A Roma a sima győzelmével most már borítékolhatóan továbbjutó, és látva Simeone szenvedését, nagy csoda lenne, ha az Atlético be tudná fogni a csoportban bármelyik riválisát. Ezzel viszont azt is elmondhatjuk, hogy az olasz futball elmúlt években európai töltelékcsapattá silányult gárdái között akadnak helyes útra visszatalálók. A Bajnokok Ligájában a Juventus továbbjutása valószínűleg meglesz, és a Napolinak is minden esélye megvan még erre. Az Európa-ligában pedig a Milan, az Atalanta és a Lazio is menetel. Ez már az együtthatókat tekintve is komoly előrelépés. A Serie A nemzetközi képviselettel megbízott csapatai az elmúlt öt szezonban kétszer is negyedikek voltak az erősorrendben, a 2016/17-es szezonban pedig csak ötödikek (még a franciák is megelőzték őket).

Marcos Alonso és Fabregas a rómaiak második gólját követőenForrás: NurPhoto/Matteo Ciambelli/NurPhoto/Matteo Ciambelli

Ehhez képest igazi felüdülés lehet az olasz bajnokság szerelmeseinek azzal szembesülni, hogy az idei nemzetközi kiírásban a szerzett együtthatók rangsorában az olaszok jelenleg a másodikak – a szintén sokat kritizált angolok mögött. Az Atlético visszaesésével és a Sevilla gyengülésével lehetséges, hogy ez az idény lesz az, amelyikben a spanyolok nagy diadalmenetének végét láthatjuk. A végső konklúzióval viszont megéri a tavaszt is megvárni.