Társoldalunk:

Kínos beszélgetéssel készülhet Mourinho a Chelsea elleni rangadóra

2017.11.01. 16:19

José Mourinho nem éppen a legkellemesebb módon készülhet jelenlegi csapatával, a Manchester Unitedddel előző klubja, a Chelsea elleni rangadóra: a vasárnapi találkozó előtt két nappal a spanyol adóhatóság várja egy elbeszélgetésre.

José Mourinhót november 3-án pénteken várja Madridba a spanyol adóhatóság, hogy meghallgass álláspontját a feltételezett adóelkerülésről. Az időpont a lehető legrosszabb: Mourinho csapata, a Manchester United ugyanis két nappal később, november 5-én játszik rangadót, történetesen a Premier League címvédője, egyben a portugál előző klubja, a Chelsea ellen.

A MU képviselői megerősítették, hogy a szakvezető pénteken Madridba utazik, ami azt jelenti, hogy a szokásos pénteki sajtótájékoztatója átkerül csütörtökre, és az edzésprogram is módosulhat.

Az edzésprogramon is változtatni kellForrás: NurPhoto/Pedro Fiuza/NurPhoto/Pedro Fiuza

A portugál edző ellen még júniusban indított vizsgálatot a spanyol pénzügyi szerv, azzal a feltételezéssel, hogy a Real Madridnál töltött időszak alatt, azaz 2010 és 2013 között összesen 3,3 millió euró (1,03 milliárd forint) adótt mulasztott el befizetni. Ahogy az a spanyol adónyomozók által több focista - Lionel Messi, Javier Mascherano, Neymar vagy éppen Cristiano Ronaldo - esetében is megállapították, itt is az arculatátviteli szerződésekkel trükközhettek az érintettek.

A Mourinhót képviselő Gestifute Media (ők kezelik Cristiano Ronaldo ügyeit is) közleményében hangsúlyozta, hogy az edző spanyolországi tartózkodása alatt példás adózó volt Európának abban az országában, ahol az egyik legnagyobb, 41 százalékos adóteher sújtja a magas kereseteket. Számításaik szerint Mourinho a madridi éveiben mintegy 26 millió euró adót fizetett be, 2015-ben pedig elfogadta az adóhatóság visszamenőleges változtatásait, míg 2013-as távozásakor mindent rendben találtak az adóügyi hivatalban. 

A spanyol kormány adóhatósága által kiállított papír bizonyítja, hogy ügyfelünk minden adókötelezettségét rendezte - hangsúlyozza a Gestifute közleménye.