Vágólapra másolva!
További háromezer férőhellyel bővült a dunaszerdahelyi FC DAC 1904 futballklub otthona, így már közel tízezer szurkoló biztathatja a Mol Arénában a csapatot.

A DAC pénteki tájékoztatása szerint az építkezés első üteme tavaly novemberben fejeződött be, akkor mintegy hétezer szurkoló vehette birtokba a lelátókat.

A most átadott tribün révén már közel tízezer szurkoló buzdíthatja a hazaiakat, először 18 órától a Slovan elleni rangadón.

A lelátó mellett VIP-szekciókkal, öltözőkkel, valamint a média számára kialakított területekkel is bővült a komplexum.

A Mol Aréna teljes egészében 2018 első felében készül el, a befogadóképessége pedig megközelíti majd a 13 ezer főt. Az UEFA 4. kategóriás stadionjaként alkalmas lesz női világ- és Európa-bajnokság, férfi világ- és Európa-bajnoki csoportmérkőzések, Bajnokok Ligája-csoportmérkőzések, valamint Európa Liga-csoportmérkőzések és selejtezők megrendezésére is.

A Mol tavaly októberben jelentette be, hogy hosszútávú együttműködést kötött a dunaszerdahelyi egyesülettel. A megállapodás értelmében a vállalat 22 százalékos tulajdonrészt szerzett a megújuló stadionban, és névadó szponzor lesz.