Sportágat váltott az angolok egykori aranylabdás csatára

fbl Horizontal
Michael Owen szakértőként is dolgozik
Vágólapra másolva!
A korábban a Liverpoolban, a Real Madridban, a Newcastle-ben és a Manchester Unitedban is szereplő Michael Owen lóversenyzéssel próbálkozik, egyelőre több-kevesebb sikerrel.

Az egykori válogatott támadó egy november végi, jótékonysági versenyre készül. A felkészüléséről előkerült egy videó, amin az látszik, hogy a ló kétszer is ledobja Owent a nyeregből.

Michael Owen szakértőként is dolgozik Forrás: AFP/Anthony Devlin

A 37 éves Owennek azonban nem szegte kedvét az incidens, mindkétszer visszapattant a nyeregbe és folytatta az edzést.

„Ez volt az első alkalom, hogy egy ló ledobott a hátáról, ráadásul kétszer. Ebből is látszik, hogy nem gépekről van szó. Otthon már többször gyakoroltam, akkor könnyen ment, így talán kicsit elbíztam magam. Teljesen más ismeretlen lovakkal, ekkora térben együtt dolgozni. Nagyon keményen kell készülnöm a versenyig" – mondta Owen.