Belefújt a támadásba, majd megadta a Videoton gólját

Karakó Ferenc
Vágólapra másolva!
A Videoton 4-0-ra nyert szombaton a Mezőkövesd elleni bajnokin, de a fehérváriak második gólja még mindig igen érdekes témát szolgáltat.

A mérkőzés 16. percében Ezekiel Henty lépett ki a védők közül. Karakó Ferenc, a mérkőzés játékvezetőjének egyértelműnek tűnt a leshelyzet, bele is fújt a sípjába. A sípszóra a védők ugyan megálltak, de Henty a kapuba lőtte a labdát.

Karakó felemelt kézzel jelezte a közvetett szabadrúgást, amit les után szokás adni, erre megérkeztek a reklamáló fehérvári játékosok. A játékvezető közben észrevette, hogy az asszisztens nem emelte a zászlót, így jobbnak látta megadni a Videoton gólját.

Karakó ebben a helyzetben is ítélhetett volna lest, hiszen joga van felülbírálni segítői ítéletét, de ő inkább saját magát bírálta felül, ami azért érdekes, mert már belefújt a sípjába, ami ebben a sportágban azt jelenti, hogy az akció itt véget ért, tehát teljese jogosan reklamálhattak a mezőkövesdi focisták.