Vágólapra másolva!
Büntetés nélkül zárta le az újpesti Bojan Sankovic és a fehérvári Ezekiel Henty ügyét a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága csütörtökön.

A két játékos meghallgatására azért került sor, mert október 28-án az Újpest-Videoton mérkőzés után a horvát Sankovic az öltözőfolyosón állítólag rasszista módon megsértette a nigériai Hentyt.

"Természetesen a bizottságnak is elmondtam, hogy én meg sem szólaltam. A meghallgatáson már Henty is csak annyit mondott, nem tudja, kitől érkezett, amit a háta mögül hallott" - mesélte az Újpest FC honlapján a középpályás.

Bojan Sankovicot alaptalanul vádolták Forrás: ujpestfc.hu

A fegyelmi bizottság a vizsgálatot lezárta és megszüntette.

A Videoton FC korábbi állásfoglalása szerint "a hazaiak egyik játékosa megalázó, rasszista jelzővel sértegette a 2-2-es eredmény miatt amúgy is ideges Ezekiel Hentyt, aki ezt követően elveszítette a fejét, és kárt okozott a létesítményben". Az Újpest közleménye alapján a nigériai légiós a levonulás során belerúgott egyet a játékoskijáróban található vasajtóba, ezért a biztonsági szolgálat egyik tagja rászólt.

A fehérváriak csatára azt gondolta, a mögötte érkező hazai játékos figyelmeztette, és ekkor követte el a sportszerűtlen és agresszív cselekménysorozatot. Hentyt sportszerűtlen magatartásáért korábban 100 ezer forintra büntették az eset kapcsán.