Társoldalunk:

Ilyen tizenegyespárbajt nem látott még a világ

2017.11.09. 06:48

Zajlik Dohában az U19-es Ázsia-bajnokság, valljuk meg, ez idehaza nem sok embert érdekel. Ami viszont az Irak-Katar-meccsen történt, az szinte példanélküli.

Már az is megér egy bekezdést, hogy miért került sor tizenegyespárbajra egy sima csoportmeccs után. Irak és Katar mellett Libanon és Afganisztán szerepelt ebben a négyesben. Csakhogy az afgánok egy meccsre sem álltak ki, Libanont pedig Katar és Irak is 2-0-ra verte. Mivel a Katar-Irak-meccs döntetlen lett, el kellett dönteni, ki legyen a csoportelső. Erre a leginkább a tizenegyespárbaj a megfelelő.

Végül mindkét csapat boldogan hagyhatta el a dohai stadiont

Forrás: AFC

A tizenegyespárbaj ment is, amikor eljutottunk oda, hogy az iraki játékosnak be kellett rúgnia a maga tizenegyesét. A katari kapus azonban védett, kész, vége, Irak a csoportelső - gondolta mindenki.

Nem úgy az üzbég bíró, aki észrevette, hogy a katari kapus, Shehab Mamdouh a tizenegyes előtt elmozdult, ezért megismételtette a rúgást, és sárga lapot adott a kapuvédőnek. Aki a meccs közben már kapott egyet, ezért a játékvezető - a tizenegyespárbaj közben - kiállította.

Mivel Katarnak már nem volt cserelehetősége, egy mezőnyjátékos állt be, aki ismét védett. Lábbal. Így Katar lett a csoportelső, továbbjutott. Aztán kiderült, hogy a csoportmásodikok közül Irak is továbbmehetett.

Így lett mindenki boldog és elégedett. A meccset az üzbég Aziz Asimov vezette.