Vágólapra másolva!
Az OTP Bank Liga 11. helyén álló Szombathelyi Swietelsky-Haladás a hivatalos honlapján közölte, a korábbi szlovák szövetségi kapitány, Michal Hipp váltja a kispadon Pacsi Bálintot.

Múlt szerdán délelőtt a tulajdonosok menesztették a Haladás edzőjét, Pacsi Bálintot, és az NK Osijekelleni Rohonci úti stadionavatón egy meccs erejéig Vörös Csaba technikai vezető irányította az együttest. Kapós volt a szombathelyi kispad, magyar és külföldi edzők is bejelentkeztek a vezetőedzői posztra, utóbbiak között találtunk például Európa-szerte ismert, korábban válogatottat is irányító szakembert.

A magyarok közül Supka Attila, Egervári Sándor és László Csaba is képbe került,

végül a választás az 53 éves, nyitrai születésű szlovák szakemberre, Michal Hipp-re esett.

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője és az új edző, Michal Hipp Forrás: haladas.hu

„Nagyon sok edzőt ajánlottak figyelmükbe, néhányukkal tárgyaltunk is,

referenciákat kértünk tóluk, végül Michal Hipp volt, az, akivel megállapodtunk – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatójától. – Csupa jót hallottunk róla, így a bajnokság végéig, 2018. június 30-ig írta alá szerződését. Hipp többször is látta játszani csapatunkat, tudta mit vállalat. Egyetlen elvárást fogalmaztunk meg vele szemben: bent kell tartania a Haladás az első osztályban. A téli szünetben biztosan lesznek változások a játékoskeretben, több futballistától elköszönünk és lesznek érkezők is."

A Haladás tulajdonosai hétfő reggel 8 órakor taggyűlést tartottak,

melyen hivatalosan is kinevezték Michal Hippet, a zöld-fehérek vezetőedzőjének. A délelőtti edzést már Hipp tartja. Egyik segítője a korábbi ferencvárosi futballista, Pinte Attila, a másik Desits Szilárd lesz.

A játékospályafutása során középpályásként, illetve védőként számításba vett Hipp ötször szerepelt a csehszlovák, majd ötször a szlovák nemzeti csapatban, utóbbit társ szövetségi kapitányként irányította a 2012-2013-as időszakban bő egy évig. Emellett szlovák, cseh és orosz kluboknál állt alkalmazásban.

A Haladás 15 forduló után 11 ponttal a 11., kieső helyen áll az NB I-ben.

A mostani a szombathelyi második, összességében pedig a harmadik edzőváltás az NB I-ben. A Haladásnál történt váltások között, októberben a Mezőkövesd irányítását Radványi Miklós helyett Kuttor Attila vette át.