Társoldalunk:

Pokoli véget ért Olaszország csodálatos futballutazása

2017.11.14. 08:26

Nemcsak Olaszország, hanem az egész világ sokkot kapott hétfőn este, amikor a 2006-ban még világbajnoki címet ünneplő olasz labdarúgó-válogatott elbukta a svédekkel vívott vb-pótselejtezőt. Ám azt kimondani, hogy a 2018-as oroszországi vb az olaszok távollétében egészen más lesz, mint velük lett volna, nem több önámításnál. Már csak azért is, mert a mögöttünk hagyott két világbajnokságon az olasz csapat összesen egy meccset tudott megnyerni, miközben olyan „óriások” ellen vérzett el, mint Costa Rica, vagy Szlovákia.

Az ember memóriája olyan különleges szerkezet, hogy a rosszat hamar törli belőle, a felejthetetlen élmények viszont örökre beleégnek. Akik olyan szerencsések, hogy 2006-ban a helyszínen láthatták az Olaszország-Németország világbajnoki elődöntőt, nehezebben tudnak az elmúlt 11 évből ennél nagyobb futballal kapcsolatos katarzist előcitálni. Ehhez talán a 2014-es német-brazil vb-elődöntő a fogható, azt 7-1-re a németek nyerték a brazilok otthonában. A dortmundi másikat meg 2-0-ra az olaszok, úgy, hogy a 119. percben Fabio Grosso, egy perccel később pedig Alessandro Del Piero rúgott gólt Jens Lehmannak. E két vb-elődöntőhöz képest a finálék izgalomban és színvonalban is messze elmaradtak, 2006-ban az olaszok, 2014-ben pedig a németek nyerték meg a futballvilág legáhítottabb trófeáját.

Az olaszok (hiszen ez a történet most róluk szól) 2006 óta mintha be lettek volna oltva a világbajnokságok ellen. 2010-ben, Dél-Afrikában címvédőként sem élték túl a csoportkört, mert a harmadik fordulóban Szlovákia 3-2-re megverte őket. Kiesésük akkor is döbbenetet váltott ki, pedig Marcello Lippi csapata azon a tornán meccset sem nyert. A szlovákiától elszenvedett vereség mellett a szintén futballóriásnak számító Új-Zéland és a mindig veszélyes Paraguay ellen sikerült pontot elcsípniük, a két döntetlennel és egy zakóval mehettek tehát haza. Négy év múlva jól indult számukra a vb, mert az első csoportmeccsen maguk alá gyűrték az angolokat (2-1), hogy aztán Costa Ricától és Uruguaytól is kikapjanak. Utóbbi még a megmagyarázható vereségek közé sorolható, de a Costa Rica ellen elért 0-1 éppen olyan meghökkentő volt, mint a Szlovákok elleni 2-3. Az elmúlt két világbajnokságon a 2006-os világbajnok olaszok összesen egy meccset nyertek, a hat találkozójuk felét pedig elvesztették. Ezek után furcsa arról beszélni, hogy nélkülük más lesz az oroszországi világbajnokság. Nem elviccelve a dolgot, még az is lehet, hogy jobb lesz.

Robert Vittek ünnepli a szlovákok továbbjutását az olaszok ellen a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon

Forrás: MEXSPORT/MEXSPORT DIGITAL/Etzel Espinosa

Amikor 2015. július 25-én, Szentpéterváron a 2018-as világbajnoki selejtezőkre egy csoportba sorsolták az olasz és a spanyol válogatottat, joggal szisszent fel mindenki. Attól a pillanattól kezdve lehetett tudni, hogy a két világbajnok közül az egyik pótselejtezőt játszik majd. A két óriás első, torinói meccse (1-1) után a spanyolok máris lépéselőnybe kerültek, a mattot pedig a spanyolországi meccsen adták meg, amikor Isco és Morata gyakorlatilag kivégezte az olaszokat. A 3-0-s spanyol győzelem már akkor megmutatta, hogy túlságosan széles a rés a pajzson, de ekkor még nem volt olyan ember, aki ne hitt volna abban, hogy Itália a pótselejtezőkön biztosan kvalifikálja magát Oroszországba. Az olaszok a pótselejtezők sorsolásakor is kiemeltek voltak (naná!), de a nem kiemeltek közül talán a legnehezebb ellenfelet, Svédországot húzták be nekik. Bár a svédeknél nem volt ott a pályán a válogatottságot korábban lemondó, amúgy sérült Zlatan Ibrahimovic, a skandináv együttes így is nagy veszélyt jelentett az olaszok számára. Ma már azt is tudjuk, hogy a svédek szinte tökéletes célfutballal értek révbe a milánói visszavágón.

Már a szeptemberi madridi 0-3-as vb-selejtező jelezte, hogy gondok lehetnek az olaszokkal

Forrás: NOTIMEX/Juan Carlos Rojas

Az olaszok kiesése után hamar meglett a bűnbak is, Gian Piero Ventura szövetségi kapitány ezzel a kieséssel megbukott. Ventura 2016-os kinevezése (akkor Antonio Contét váltotta a kispadon) általános megrökönyödést keltett, hiszen gyakorlatilag úgy kapta meg ezt a tisztséget, hogy előtte egyetlen nagycsapatot sem irányíthatott. Érdemes felsorolni, hogy az utóbbi tíz évben Ventura hol dolgozott: Torino, Bari, Pisa, Hellas Verona – ezek voltak az állomáshelyei. Venturának abban tehát egészen biztosan nem lehettek komoly tapasztalatai, hogyan kell egy sztárokkal teletűzdelt együttest vezetnie. Abban az elkeseredett véleményben sincs semmi túlzás, hogy akkor is jobban jártak volna, ha a nulla edzői tapasztalattal rendelkező ikonukat, Gianluigi Buffont kérik meg, hogy játékos-edzőként vezesse a taljánokat – ha már normális szövetségi kapitányt nem találtak maguknak.

A kapus Gianluigi Buffon és Leonardo Bonucci vígasztalja egymást a svédek továbbjutása után

Forrás: NurPhoto/Matteo Ciambelli/NurPhoto/Matteo Ciambelli

Ez persze csak a vicc kategóriája, de az már fekete humor, hogy az olasz szövetség idén augusztus 9-én – váratlanul – 2020-ig hosszabbította meg Ventura kapitányi kinevezését. Mindez egy hónappal a spanyoloktól elszenvedett 3-0-s vb-selejtezőt megelőzően történt. Érthetetlen, hogy ezzel a lépéssel miért nem várták meg a vb-selejtezők végét. A svédekkel szembeni kiesést követően ember nem lett volna, aki Ventura maradását szorgalmazza, most meg ott van nekik egy bukott májsztró, akivel a 2020-as Európa-bajnokság végéig szerződtek. Ventura a gyászos milánói éjszakában nem mondott le (az egész világ értetlenül szemlélte, hogy mire vár), a ködös magyarázat szerint azért, mert nem tudott beszélni az Olasz Labdarúgó Szövetség elnökével. Persze távozását akár kedden is bejelentheti, ám rengeteg embernek jut eszébe az a kézenfekvő magyarázat, hogy ha nem ő mond le, hanem a munkaadója mond fel neki, akkor egyet még szakíthat a rothadó fügefáról.

Ennek vége. De mikor mond le Ventura?

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Olaszországot többen és többször nevezték már a labdarúgás minimalistájának. Ez a nem túl hízelgő jelző azért ragadhatott rajtuk, mert sok olyan világversenyt láttunk, ahol Itália focija olyan volt, mint egy energiatakarékos mosógépprogram. A milánói sokkot követően most mindenki arról beszél, hogy legutóbb 1958-ban, a svédországi vb-n fordult elő, hogy Itália legjobbjai nem lehettek ott a világbajnokságon. Azt már kevesebben említik, hogy ennek az oka egy kilenc évvel korábbi torinói repülőszerencsétlenségben keresendő. Az akkor Grande Torinónak nevezett valóban bombaerős alakulat egy Benfica elleni mérkőzésről hazafelé tartva zuhant le azzal a repülőgéppel, amely a supergai dómnak ütközött. A tragédia következtében az egész addigi olasz futballkultúra semmisült meg. Az olaszok már az 1950-es brazíliai világbajnokságon is kikaptak a svédektől (3-2), ezzel nem tudták megnyerni a csoportjukat. 1954-ben Svájctól kétszer is vereséget szenvedtek (2-1, 4-1), a második meccset azért kellett lejátszaniuk, mert az döntött a csoport második helyéről. A csoportokban ekkor két kiemelt és két nem kiemelt csapat volt, a kiemeltek csak a nem kiemeltekkel játszottak, ha pedig a második és a harmadik helyezett között pontegyenlőség alakult ki, akkor új meccset rendeltek el. 1958-ban Olaszország már a selejtezőt sem élte túl, miután egészen döbbenetes körülmények között esett ki. Az Észak-Írország elleni belfasti meccset 1957.december 4-re írták ki. Ám a magyar játékvezető, Zsolt István az egész Londont beborító sűrű köd miatt nem tudott a brit fővárosból Belfastba repülni. A két együttes ekkor egy 2-2-re végződő barátságos meccset játszott le (ez az eredmény az olaszok kijutását jelentette volna), majd az 1958. január 15-én megrendezett hivatalos mérkőzésen már az északírek nyertek 3-2-re.

Enrico Albertosi, Roberto Rosato és Giacinto Facchetti az 1970-es Brazília-Olaszország vb-döntő előtt Mexikóban. Régi szép idők

Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Werek

Az 1962-es és 1966-os vb-n az olaszok nem élték túl a csoportkört. 1966-ban Észak-Koreától is kikaptak. Közben az 1960-as első ízben kiírt Európa-bajnokságra nem is jelentkeztek, 1964-ben meg a szovjetek ütötték ki őket a selejtezők során. Mindezt csak azért soroltuk fel, mert az 1949-es katasztrófa után közel húsz év kellett ahhoz, hogy az olasz futball újjászülessen. Az áttörést az 1968-as Eb-győzelem és az 1970-es vb-ezüstérem hozta meg számukra. Ne feledjük, egy olyan országról beszélünk, amely 1930-ban és 1938-ban megnyerte a világbajnokságot.

Világbajnokság Németországban. Rég volt, szép volt (2006)

Forrás: MEXSPORT/David Leah

Gian Piero Ventura munkájáról a közeljövőben egészen biztosan megjelennek majd értékelések, ám abban szinte biztosak lehetünk, hogy olyan nem, mint amit az elődjéről olvashattunk. A Conte, a vadállat sztorit még 2016 elején tárta a nyilvánosság elé a minap visszavonult Andrea Pirlo, aki így beszélt.

Egy vadállat lakik benne. Előfordult, hogy a meccs szünetében hiába vezettünk, bejött Conte, és elkezdett vizesflaskákat vagdosni a falhoz dühében. Valaki vagy nem jól csinált valamit, vagy egyszerűen csak úgy gondolta, nagyobb különbséggel kellett volna vezetnünk a szünetben" -

mondta Pirlo Contéról, akivel három bajnoki címet szerzett a Juventusnál.

Pirlo nagyon jó véleménnyel volt egykori edzőjéről, hozzátette, két felesége is van, az egyik Elisabetta, a másik pedig a futball.

Néha felkel hajnalban, és meccseket néz. Fanatikus, és ha hagyják, hogy végezze a munkáját, egészen biztosan sikerrel jár. Sok edzővel dolgoztam már, de higgyék el nekem, Conte egy zseni."

Antonio Conte igazi vadállat és zseni volt. Egy ilyen szakemberre lesz most szüksége az olaszoknak

Forrás: AFP/Bertrand Langlois

Nos, egy ilyen zseni egészen biztosan elkelt volna az olasz kispadra. Amíg őt megtalálják (máris bedobták a Chelsea-edző Antonio Conte, vagy az éppen állástalan Carlo Ancelotti nevét), addig tévén megnézhetik a 2018-as világbajnokságot, vagy éppen olvasgathatják Umberto Eco Hogyan ne beszélgessünk a fociról című esszéjét (amelyet a következő oldalon mi is közzéteszünk, Barna Imre fordításában.)

Még az olasz futballt nem kedvelők is elmorzsoltak egy könnycseppet, amikor a kapuslegenda, Gianluigi Buffon a meccs után sírva jelentette be távozását: „Nem magamat sajnálom, hanem az olasz futballt. Elbuktunk valamit, ami az olasz társadalomnak is jelent valamit.

Olaszországot és az egész futballvilágot sokkolta a kiesés

Forrás: AFP/Miguel Medina

Sajnálom, hogy így fejeztük be, és nem azt, hogy múlik az idő" – mondta, majd így folytatta: „Büszkék vagyunk, erősek és makacsok.

Tudjuk, hogy kell felállni, ahogy mindig is tettük. Egy olyan olasz válogatottat hagyok el, amely tudja, hogyan álljon ki magáért. Mindenki ölelek, különösen azokat, akik velem együtt részesei voltak ennek a csodálatos utazásnak."

Amelynek – és ezt hétfő este óta tudjuk – nem Oroszország lett a végállomása, hanem az olaszok számra maga a pokol. De nézzék meg ezt a képet, amely többet mond minden szónál.

A meccset lefújták, de a pizzának holnap is ki kell sülnie

Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

Ma még az egész világ az olasz futball bukásáról beszél. De a pizzás tudja, hogy neki holnap is ki kell sütnie a magáét – valahol Olaszországban.

Ha kíváncsi arra, hogy Umberto Eco miként vélekedett a futballról, lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő