A sztrájkoló dánok egyelőre megúszták a kizárást

dán női labdarúgó-válogatott
A dán válogatott tagjai az elvesztett Eb-döntő után
Vágólapra másolva!
Nem zárta ki Dánia női válogatottját a világbajnoki selejtezősorozatból az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), amely csütörtökön tárgyalt a sztrájk miatt elmaradt dán-svéd mérkőzésről.

Az október 20-ra kiírt találkozó három pontját 3-0-s gólkülönbséggel a vétlen svéd válogatott kapta, és a dán szövetségnek (DBU) 20 ezer eurós büntetést is fizetnie kell.

A legsúlyosabb büntetés a kizárás lett volna, abban az esetben viszont Dánia biztosan lemarad a 2020-as tokiói olimpiáról. Amennyiben négy éven belül újra előfordul, hogy a válogatott nem áll ki egy tétmérkőzésre, a csütörtöki szankció szerint már nem kerülheti el a kizárást.

A dán játékosok azért sztrájkoltak, mert nem tudtak megállapodni a fizetésekről a DBU-val.

A sportági szervezet hiába kínált a korábbi kétmillió dán korona (82 millió forint) helyett 4,6 milliót (közel 190 millió forint) a női csapat versenyeztetésére, ami a fizetések növekedésével is járt volna, a játékosok szakszervezete ezt nem fogadta el, s inkább a sztrájk mellett döntött.

A dán válogatott tagjai az elvesztett Eb-döntő után Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

A felek már több mint fél éve tárgyalnak, hogy az Európa-bajnoki ezüstérmes női válogatott labdarúgói a korábbinál nagyobb jutalmat kapjanak.

A futballisták követelésük elérése érdekében szeptemberben nem álltak ki a Hollandia elleni barátságos mérkőzésen, ám ezt követően Gyirmóton 6-1-re legyőzték a magyarokat vb-selejtezőn. A megbeszélések még folytatódnak.

Ugyanebben a témában Norvégiában már megállapodás született, és a jövő évtől a női válogatott labdarúgói ugyanannyi pénzt kapnak, mint a férficsapat tagjai.

A selejtező 4. csoportjának állása: 1. Svédország 9 pont/3 mérkőzés, 2. Dánia 6/3, 3. Horvátország 2/4, 4. Ukrajna 1/1 (1-1), 5. Magyarország 1/3 (3-13)

A 2019-es franciaországi világbajnokságra az európai selejtezőből a hét csoport győztese jut ki automatikusan, míg a négy legjobb második pótselejtezőt játszik a további kiadó egy helyért.