Társoldalunk:

Kassai beperelte a Diósgyőr játékosát, a DVTK az MLSZ-hez fordul

2017.11.24. 11:21

Kassai Viktor becsületsértésért perelte be a Diósgyőr futballistáját, Lipták Zoltánt. A játékos klubja arra kéri az MLSZ-t, hogy Kassai az ügy lezárásáig ne fújhasson a DVTK meccsein.

Az ügy előzménye, hogy a 2017. április 29-i Vasas elleni bajnoki mérkőzésen Kassai kiállította a DVTK csapatkapitányát, akit akkor öt mérkőzésre eltiltottak a játéktól. A fegyelmi eljárásban akkor felvetődött, hogy a játékvezető rasszista megjegyzést tett a DVTK egyik akkori, ma már a Puskás Akadémia színeiben futballozó játékosára vonatkozóan – áll a DVTK hivatalos közleményében.

Kassai perre megy az igazáértForrás: AFP/Franck Fife

Lipták a Vasas játékosát, Felix Burmeistert ütötte meg az ominózus meccsen, majd a fegyelmi tárgyaláson jelezte, hogy Kassai rasszista megjegyzéseket tett akkori csapattársára, a játékvezető pedig emiatt perelte be Liptákot.

A DVTK haladéktalanul a Magyar Labdarúgó Szövetséghez fordult azzal a kéréssel, hogy a DVTK csapatkapitányával, Lipták Zoltánnal perben álló Kassai Viktor ne működjön közre sem játékvezetőként, sem más hivatalos személyként a DVTK mérkőzésein, mert az sértené a versenysemlegesség elvét.