Társoldalunk:

Magabiztos Roma-győzelem a rekordok mérkőzésén

2017.12.01. 21:24

Az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának nyitómérkőzésén az AS Roma több mint nyolcvan percet emberelőnyben játszva 3-1-re legyőzte az újonc Spalt a Stadio Olimpicóban.

A fővárosi csapat a kilencedik percben került emberelőnybe,a ziccerben kilépő Edin Dzekot Felipe hátulról visszarántotta. A brazil játékosnak ez volt a 11. kiállítása, amióta Serie A-ban futballozik. Ez a legtöbb a bajnokság történetében. Az első piros lapját még 2006-ban kapta a Lazio ellen, szintén a Stadio Olimpicóban.

Tíz percben belül megszerezte a vezetést a Roma. A kiállításban főszerepet vállaló bosnyák támadó Stephan El Shaarawy védelem mögé belőtt labdáját vette le, majd egy pattanás után öt méterről a bal alsó sarokba lőtt. Dzeko eddig 24 csapat ellen lépett pályára Olaszországban, és már 23-nak sikerült betalálnia.

Edin Dzeko a nyolcadik gólját szerezte a Serie A idei szezonjábanForrás: AFP/Filippo Monteforte

A 32. percben Eusebio Di Francesco csapata növelte az előnyét. El Shaarawy csapott le egy kipattanóra, majd a kapunak háttal állva a holland Kevin Strootmant szöktette, aki öt méterről a hálóba bombázott.

A második félidő elején végképp eldöntötte a meccset a Roma. Az 53. percben Aleksandar Kolarov baloldali beadására Lorenzo Pellegrini érkezett lendületből, és öt méterről védhetetlenül fejelt a kapuba. Két perccel később kozmetikázta az eredményt a Spal. Konsztantinosz Manolasz hozott össze egy tizenegyest. A labda mögé Federico Viviani állt, aki panenkázni próbált, azonban a Roma kapusa, Alisson parádés mozdulattal visszanyúlt a labdáért és a felsőlécre ütötte. Balszerencséjére a kipattanó Viviani elé került, aki másodszorra nem hibázott. A folytatásban az eredmény már nem változott, bár az AS Romának 35 kapura lövése volt, ami rekord a Serie A idei szezonjában.

Serie A, 15. forduló
AS Roma-Spal 3-1 (2-0)