Társoldalunk:

Télen hazatérhet a Legia magyar válogatott játékosa

2017.12.04. 18:27

A labdarúgó OTP Bank Liga második helyén áll Videoton FC a téli átigazolási időszakban hazacsábítaná a Legia Warszawa magyar válogatott középpályását, Nagy Dominiket.

A 22 éves játékos 2017 januárjában a Ferencvárostól igazolt a lengyel csapathoz, amellyel rögtön bajnoki címet ünnepelhetett. Tavasszal 12 bajnokin lépett pályára, ez alatt négy gólt is sikerült szereznie. Az őszi szezonban azonban kiszorult a csapatból, ráadásul hozzáállásbeli problémák miatt októberben a tartalékcsapathoz száműzték. Nagy Dominik azt mondta, hogy csak ugródeszkaként tekint a Legiára, és egy év múlva már egy nívósabb bajnokságban szeretne futballozni. A balszerencsés nyilatkozat után a varsói szurkolók és a klub tulajdonosa, Dariusz Mioduski is megtalálta. 

Nagy Dominik minden bizonnyal távozik a LegiátólFotó: Adrián Zoltán - Origo

„Ahhoz, hogy sztár legyél, úgy is kell játszanod, ahogyan egy sztár teszi. Neked kell jelentened a különbséget, hogy az egész csapatot jobbá tedd. Ez a státusz nem a semmiből jön, és úgy tűnt, Dominik mostanában azt hiszi, ezt kevéssel is ki lehet érdemelni" – mondta a Legia tulajdonosa, Dariusz Mioduski.

Nagy Dominik november elején visszakerült az első csapathoz, de még nem kapott újra bizonyítási lehetőséget a bajnokságban.

A kétszeres magyar válogatott játékos újraépíthetné magát az NB I-benFotó: Polyak Attila - Origo

„Nagyon jó játékos, de motivációs gondjai vannak. Márpedig a Legiánál szükség van rá, hogy a játékosok száz százalékban a futballra koncentráljanak. A legjobb megoldás Nagy Dominik számára, ha kölcsönadjuk, hogy újra felépíthesse magát. Számítunk rá, de a kölcsönjátéka során még érnie kell" – mondta Romeo Jozak, a Legia Warszawa vezetőedzője.

A lengyel szakíró, Lukasz Kotecki állítása szerint, a Legia és a magyar középpályás már megállapodott, hogy Nagy Dominik a télen kölcsönbe kerül. Sajtóértesülések szerint Magyarország, vagy Szlovákia lehet a célállomás. Az nb1.hu információja szerint a Videoton szívesen látná a kétszeres magyar válogatott középpályást.