Társoldalunk:

Támadói vették el Conte elől a kontrázók nagydíját

2017.12.06. 10:42

A Bajnokok Ligája sorsolásakor a C jelű kvartett tűnt az egyik legérdekesebbnek, hiszen a szabályok egyszerű alkalmazásával már akkor tudvalevő volt, hogy a Roma-Chelsea-Atlético Madrid hármasból egy csapat bizonyosan nem kerül a tavaszi, kieséses küzdelmekbe. Az áldozat szerepét idén a közelmúlt BL-elődöntőinek már-már állandó résztvevője, az Atlético Madrid játssza el. A spanyolok mindezt úgy érték el, hogy már a csoportkör derekán is kegyetlenül értékes pontokat hullajtottak el. Látva azonban a keddi Chelsea-Atlético összecsapást, Simeone együttese kissé tanácstalannak tűnik, főleg az elmúlt szezonok jól megismert, tervszerű Atléticójához képest. A londoni 1-1-el a Chelsea csak csoportmásodik, de legalább biztos tavaszi résztvevő. Elemzés.

Igen nehéz helyzetbe került Diego Simeone Atléticója, hiszen az azeriek ellen elért két döntetlennel az utolsó fordulóra már nem kizárólag rajtuk múlt, hogy tavasszal folytathatják-e a küzdelmeket a Bajnokok Ligájában. A csoport-rivális Roma a várakozásoknak megfelelően bedarálta a Qarabagot, így hiába űzte-hajtotta szokásához híven Cholo az övéit, a Chelsea elleni idegenbeli győzelem már csak a tisztesség és becsület kívánalma lett volna. Antonio Conte eszén azonban nem olyan könnyű túljárni; pláne, ha legfontosabb láncszeme immár hadra fogható.

A Chelsea két mérkőzésen hat gólt kapott a Romától korábban, ami nehezen értelmezhető a Conte-dimenzióban, éppen ezért úgy várták vissza a kis tűzgolyó N'Golo Kantét, mint a megváltót. Conte a tavaly jól bejáratott 3-4-3-at leginkább a Juventusnál és az olasz válogatottnál alkalmazott 3-5-2-re cserélte idén. A javulás szemmel látható volt a néhány héttel ezelőtti római vakációhoz képest, amikor az olaszok szétkapták Conte fontos helyeken hiányos Chelseajét. Ezúttal viszont adott volt a lehetőség, hogy az olasz edző a középpályán a Fabregas-Kanté-Bakayoko triót alkalmazza, mert hát ennek a csapatrésznek az együtt mozgása, kompaktsága létfontosságú ennek a játékrendszernek a sikerében. Emlékezzünk vissza a 2016-os Európa-bajnokságra, ahol az olasz válogatott egy nem túl kiemelkedő kerettel verte el a posztokra és játékospárokra levetítve sokkal erősebb belga és spanyol nemzeti tizenegyeket. Ott sem kizárólag a védőhármas fegyelmezettsége okozta az olaszok taktikai fölényét. A középpályás hármasnak komoly feladata volt a passzsávok zárásában, és óriási szerepük abban, hogy a belga/spanyol támadókhoz lehetőleg ne nagyon jusson labda. Előbbi meccsről a legszemléletesebb képi anyag a következő:

Láthatjuk, mennyire fontos az összes csapatrész együttmozgása ahhoz, hogy ez a rendszer sikeres legyen. Ezt a keddi Chelsea-Atlético összecsapás első félidejében a londoniak szinte tökéletesen oldották meg. Courtois kapuját az első játékrészben nulla lövés találta el, pedig nem mondható, hogy az Atlético ne ment volna a szinte lehetetlen küldetésnek tűnő továbbjutás irányába. Pechjükre ezt az utat kétsornyi kékmezes védelmezte. A kezdőcsapatokban egyébként voltak érdekességek, mert Zappacosta még az UEFA felállás-rajzolóit is meglepte a bal oldali szereplésével, míg Thomas Partey számára kissé idegen területen találta magát a középpálya jobb oldalán. A kettő egyébként nem volt egymástól teljesen független, hiszen az eleve védekező középpályás Partey-nek többször kellett visszazárnia a felfutó Zappacostával. Az olasz hátvéd furcsa poszton történő szerepeltetése ráadásul azért is újszerűnek hatott Marcos Alonso pihenésének oltárán, mert olyat szinte egyáltalán nem látunk, hogy szárnyvédőket a kedvelt lábukkal ellentétes oldalra pakoljanak. Ez a furcsaság aztán nem sült el olyan rosszul, hiszen az echte jobblábas Zappacosta befelé törései nagy zavart keltettek a kontrák során, ráadásul a szintén jobblábas Partey nem annyira szerette, hogy permanensen a bal lába irányába cseleznek.

Chelsea - Atlético Madrid kezdőcsapatokForrás: Origo

Az Atlético sosem szerette túlzottan, ha a kezdeményező szerepre kárhoztatták. A matracosoknak ezúttal is meggyűlt a bajuk ezzel, hiszen alapvető eszköztáruk elsősorban nem erre alkalmas; úgy meg pláne, hogy a „játszó" futballisták közül Carrasco és Correa is a padon kezdett. Ilyen körülmények között kellett volna feltörniük a remekül védekező londoni dupla falat. Hogy mennyire elszigetelten kellett játszania a Griezmann-Torres ékpárnak, arra a padból kiesve jelentkezik az adat, mely szerint a Chelsea középső védőhármasából két játékosnak, Azpilicuetának és Christensennek egy árva, huncut szerelési kísérletet sem kellett bemutatni. Ezzel szemben a Fabregas-Kanté-Bakayoko hármas hét szerelési kísérletéből hat is sikeres volt. A labdaszerzések viszonylatában pedig toronymagasan emelkedik ki Kanté, egy szép hetessel. Arról van szó tehát, hogy a középpályás hármas már azt is megakadályozta, hogy az Atlético játékosai a tizenhatos előterében akár labdához is jussanak. Nem nehéz az indok megtalálása, hiszen a csatárok ritkán szereznek gólt úgy, hogy huszonöt-harminc méteren belül nem találkoznak a labdával. Fernando Torres például nem kapott többet kilenc átadásnál.

Sokatmondó adat, hogy Kanté hiányában milyen eredményeket ért el a Chelsea, még inkább az, hogy nélküle hány gólt kaptakForrás: Origo

Az Atlético középpályáján Saúl és Gabi folyamatosan létszámhátrányban kellett, hogy adogassák a labdát, és hiába voltak a meccs több etapjában bővebb labdabirtoklási fölényben, ezt komoly helyzetekre nem tudták váltani. Az egyedüli kivételt a fordulás utáni pár perc jelentette, de jelzésértékű, hogy Filipe Luís kapufája és a szögletből érkező gól is azután jött, hogy a Chelsea sorra hagyta ki a helyzeteit.

A Chelsea védekezésében szépen kivehető az 5-3-2, még inkább 5-3-1-1, mert a képről lemaradó Morata legtöbbször félpályán várt a kontralehetőségekre. A középpálya közepén folyamatosan létszámfölényben volt a Chelsea, még úgy is, hogy itt az inkább szélen játszó Koke mászott be középre. A dupla falat átíveléssel próbálja kiiktatni, sikertelenülForrás: Origo

Az Atlético vezetése miatt Conte változtatásra kényszerült, és fel kellett adnia az addigi játékát, ami alapvetően a villámgyors kontrákra épült. Bámulatos, ahogyan a Chelsea védekezésből támadásba rendeződik át: a támadóharmadig ilyenkor ritkán van oldalpasszuk, és az ellencsapás két alapvető eleme Hazard irgalmatlan induló- és végsebessége, valamint a célirányos, kapu irányába tartó, pontos átadások – a labdát leginkább a földön tartva. Ez hatványozottan jelentkezett, miután Bakayokót és Zappacostát Pedro és Willian váltotta. A Chelsea-nek ki kellett nyílnia az egyenlítésért, ami egy lendületesebb végjátékot hozott. A londoniak a góljukat is annak az Hazard-nak köszönhetik, aki nyolc sikeres cselt mutatott be – ezzel a mezőny fölé nőtt –, és igazság szerint csak idő kérdése volt, meddig bírja ezt a nyomást az Atlético Oblak bravúrjaival.

Látható, hogy a Chelsea helyzeteinek minősége nem áll egyenes arányban a végeredménnyel. Az Atlético a szögletből érkező gólon kívül nem tudott ziccerig vinni támadást. Az expected goals (xG) mutató a hazaiaknál 2,66; ez a Simeone-csapatnál megállt 0,8-nélForrás: https://twitter.com/11tegen11

Hogy miért nem nyerte meg a Chelsea mégis a meccset? Conte stratégiája egyáltalán nem ízlett Simeone együttesének, a pályán viszont az olasz edző nem tudja berúgni az ajtó-ablak helyzeteket. Willian és Morata kapuval szembeni lövéseiből minimum egynek illett volna bemenni, és akkor a Chelsea most csoportelsőként várhatná a sorsolást. Sokba is kerülhet még ez a néhány kihagyott helyzet.