Vágólapra másolva!
A Sallai Rolandot foglalkoztató APOEL szerdán este a Wembley Stadionban lép pályára a Tottenham Hotspur ellen a Bajnokok Ligája H csoportjának 6. fordulójában. A találkozó előtt a Daily Mail a ciprusi csapatból hatszoros magyar válogatott játékost emelte ki, akit a Juventus argentin sztárjához, Paulo Dybalához hasonlított.

A 21 éves Sallai az előző szezont kölcsönben, az akkor még Serie A-ban szereplő Palermo színeiben játszotta végig, 21 mérkőzésen egyszer volt eredményes.

Csapata azonban kiesett a legmagasabb osztályból, így a magyar játékos nyáron hazatért a Puskás Akadémiához.

Mateo Kovacic és Sallai Roland küzdelme a Santiago Bernabéu Stadionban Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Augusztus végén jött az APOEL megkeresése, Sallai Roland négyéves szerződést kötött a 26-szoros ciprusi bajnokcsapattal, amelynek színeiben szeptemberben, a Santiago Bernabéu Stadionban a Real Madrid ellen debütálhatott a Bajnokok Ligájában.

Sallai Roland a ciprusi bajnokságban kilenc mérkőzésen öt gólt lőtt és két gólpasszt is kiosztott,

ráadásul az eddigi öt őszi BL-meccs mindegyikén lehetőséget kapott a bizonyításra. Valószínűleg a Wembleyben is kezdeni fog, miután hétvégén győztes gólt szerzett az Ermis Aradippou ellen.

Sallai Rolanddal kiharcolhatja az Európa Liga-szereplést az APOEL Forrás: AFP/Florian Choblet

A Daily Mail szerint a Tottenham elleni összecsapáson európai óriáscsapatok képviselői figyelik majd a magyar tehetséget, akit az angolok csak a Juventus argentin klasszisához Paulo Dybalához hasonlítanak. Sallai Roland értékét 1,25 millió euróra taksálják.

Egy Tottenhamnak lőtt gól biztosan megemelné az árát.