Társoldalunk:

Mini PL lett a BL, a rekorder megint CR

2017.12.07. 05:56

Az angol armada mindent elsöpört - öt Premier League együttes is várhatja a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását. A szerdai mérkőzéseken potyogtak a gólok a Liverpool hetet rúgott a Szpartak Moszkvának, a Porto ötöt a Monacónak. A Real kétgólos előnynél aludt bele a meccsbe a Dortmund ellen, de végül így is nyerni tudott. Ronaldo megint rekorder lett, ő az első, aki mind a hat csoportmeccsen betalált. A Manchester City 19 győzelem után kapott ki, Gulácsiék az Európa Ligában folytatják, Sallait állítólag európai topklubok figyelték. BL-összefoglaló, szerda.

„Nem akarok csütörtök reggel arra ébredni, hogy az UEFA-kupában vagyunk" – nyilatkozta Gerrard 13 éve, az Olimpiakosz elleni sorsdöntő csoportmeccs előtt.

A Liverpoolnak nyernie kellett a továbbjutáshoz, és mivel a görögök korán megszerezték a vezetést, legalább kétgólos győzelemre volt szükség. Az Olimpiakosz a 86. percig húzta, akkor jött Gerrard és állította be a 3–1-et. A Liverpool abban a szezonban a pótselejtezőből indulva nyerte meg a BL-t, az isztambuli döntőben 0–3-ról fordítva a Milan ellen.

A Liverpool legutóbb 2005-ben nyert BL-tForrás: AFP/Filippo Monteforte

Tökéletes este az Anfielden

Idén nem volt ennyire drámai a helyzet, de a továbbjutás most is az utolsó csoportmeccsen dőlt el (még akár ki is eshetett volna a csapat). Kloppék nem is bízták a véletlenre, már szünetben 3–0-ra vezettek, de a klub korábbi legendája, Carragher Twitteren figyelmeztetett: innentől lesz nehéz – utalt az előző fordulóra, amikor háromgólos előnyt szórakoztak el a Sevilla ellen.

A Liverpool viszont nem vett vissza, a második félidőben még rúgott négyet, és végül 7–0-ra győzött. „Remekül kezdtünk, a vezetés megszerzése után pedig nem voltunk rákényszerítve a védekezésre.Ez egy tökéletes este volt az Anfielden. Nincs semmi, de tényleg semmi, amiért fanyaloghatnék– értékelt Klopp, aki egyelőre nem foglalkozott a sorsolással. – Egyelőre nem gondolkodok ezen. Nem preferálok senkit. Már az is nagy dolog, hogy hosszú idő után itt vagyunk az egyenes kieséses szakaszban."

Kloppék csoportelsőként jutottak továbbForrás: AFP/Paul Ellis

A meccs érdekessége az volt, hogy a nyáron a Barcelonával szóba hozott, és emiatt a szezon elején mellőzött Coutinho volt a csapatkapitány.A brazil átérezte a felelősséget és egy mesterhármassal köszönte meg Kloppnak a gesztust.

Elképesztő Premier League

Emeljük meg a kalapunkat a Premier League csapatainak teljesítménye előtt. A mostani BL-sorozatban öt angol együttes (a Chelsea, a Manchester City, a Manchester United, a Liverpool és a Totteenham) indulhatott, és mind az öt együttes ott van a legjobb tizenhat között.  Mivel a hétfői nyolcaddöntős sorsoláskor azonos nemzetbeli csapatok nem kerülhetnek össze, még az is előfordulhat, hogy a negyeddöntő mezőnyét öt angol csapat alkotja majd. A Chelsea kivtelével a másik négy meg is nyerte a csoportját. Angol csapat még soha nem szerzett annál több pontot a BL-csoportkörben, mint most a Tottenham - tizenhatot.

Ronaldo, a nyerőgép

Lassan nem marad rekord, amit Ronaldo még nem döntött meg a BL-ben. Ami a Bayern ellen nem jött össze Neymarnak, vagyis hogy ő legyen az első játékos, aki mind a hat csoportmeccsen betalál, az összejött Ronaldónak. A portugál a bajnokságban tíz meccsen két gólt rúgott 68 lövésből, ezzel szemben a BL-ben hat meccsen kilenc gólnál tart.A kilencediket, a történelmit a 33. lövéséből szerezte. 

Másfél hónapja nyeretlen a Dortmund

Az első félórában a Real edzőmeccset játszott, utána azonban bealudt, és Aubameyang góljaival kiegyenlített a Dortmund.Jól kezdtünk, hamar lőttünk kettőt, de aztán Varane megsérült, és jöttek a bajok– mondta Zidane a meccs után. A végén aztán Lucas Vázquez góljával sikerült kikaparni a győzelmet, így tovább folytatódott a németek rossz sorozata: a legutóbbi 12 meccsükből csak egyet nyertek meg, azt is a harmadosztályú Magdeburg ellen a Német Kupában. Vagy ha jobban tetszik: sorozatban a nyolcadik tétmeccsén maradt nyeretlen a BVB (Hannover 2-4, APOEL 1-1, Bayern 1-3, Stuttgart 1-2, Tottenham 1-2, Schalke 4-4, Leverkusen 1-1, Real Madrid 2-3.)

Bosz azt nyilatkozta, hogy ha visszatérnek a sérültek, szép idény vár rájuk.A rossz szériát lehetne a hosszú sérültlistára fogni (a Dortmundnál mindig van legalább öt-hat kulcsjátékos, aki nem egészséges), de ennél sokkal összetettebb a probléma. És a megoldás is.

Vajon meddig nézik el neki az eredménytelenséget?Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Bernd Thissen

Nincs, aki leválthatná Boszt

A nyáron Bundesliga-rekordot jelentő ötmillió euróért igazolt Bosz helyzete hasonlít Ancelottiéhoz: a játékosok nem igazán tudják elfogadni, kritizálják, kinevetik őt. Csakhogy a Dortmund nem olyan kirakatcsapat, mint a Bayern. Náluk szisztematikus építkezés folyik, amihez nem könnyű edzőt találni szezon közben, maximum átmeneti megoldás jöhetne szóba.A Dortmundnál viszont hosszútávra terveznek, ezért is szeretnék nyáron megszerezni Németország egyik legtehetségesebb edzőjét, Nagelsmannt.Egyetlen probléma van: a Bayern is rá pályázik.

Mindenesetre a BL-történetében a Dortmund lett az első olyan csapat, amely 2 megszerzett ponttal is elérte az Európa Liga-csatlakozást. Ilyen kevés ponttal korábban soha senki nem futott be a harmadik helyre a csoportban.

Nagelsmannért harcol a két német sztárcsapatForrás: AFP/Nikolay Doychinov

Az Európa Ligában folytatja a Lipcse

Gulácsiéknak nem sikerült továbbjutni, de a hét szerzett pont és a harmadik hely (megelőzve a tavalyi elődöntős Monacót), így is több, mint amire az első BL-szezonjukban számítani lehetett. Egy nem topklubot általában megvisel a kettős terhelés,átlagban 3,6 hellyel romlik a csapat teljesítménye a bajnokságban, ha Európában is játszania kell.Ehhez képest a Leipzig tartja magát a Bundesligában is, jelenleg a Bayern mögött a második.

Nagyon fiatal csapatunk van, sok a 19–21 éves játékos, ez a tapasztalatlanság visszaütött a BL-ben.Ez az első nemzetközi éve a klubnak, ha így nézzük, jól teljesítettünk. Az Európa Liga nagy lehetőség lesz a számunkra" – mondta a magyar kapus a Besiktas elleni vereség után. A meccset egyébként Kassai Viktor vezette.

Topklubok figyelték Sallait?

A Tottenham ellen Sallai csak a kispadon kezdett (szünetben állt be), pedig közvetlenül a meccs előtt a Daily Mail arról írt, hogy európai topcsapatok játékosmegfigyelői fogják nézni a magyar támadót, akit az angolok a Juventus argentin sztárjához, Paulo Dybalához hasonlítottak.

A meccset 3–0-ra a Tottenham nyerte, ezzel az APOEL csoportutolsóként esett ki a BL-ből.

Sallai egy félidőt játszott a Tottenham ellenForrás: AFP/Florian Choblet

Megszakadt a City nagy sorozata

Az internet eldugott bugyraiban keringő hírek szerint Guardiola dobott egy SMS-t Sarrinak, hogy mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megverjék a Sahtart, ezzel utat nyitva a Napolinak a 16 közé. Hogy igaz-e vagy sem, azt nem tudni, de a spanyol edző a századik BL-meccsén gyakorlatilag a B csapatát küldte pályára (a Citynek már tét nélküli volt), a Sahtar pedig ki is használta ezt:a 2–1-es győzelemmel véget vetett a City 19 meccses győzelmi szériájának.

Megdőlt a gólcsúcs

Ha őrült nagy izgalmak nem is voltak az idei BL-csoportkörben, legalább gólok igen. Szám szerint 306. Az eddigi rekord 292 volt (2000/2001), ez ment most a kukába.Coutinho 50. percben szerzett gólja a Szpartak Moszkva ellen.

Eredmények:

E csoport:
Liverpool–Szpartak Moszkva 7–0 (3–0)
Gól: Coutinho (4. – büntetőből, 15. 50.), Firmino (19.), Mané (48., 76.), Salah (86.)

Maribor–Sevilla 1–1 (1–0)
Gól: Tavares (10.), ill. Ganso (76.)

A csoport végeredménye: 1. Liverpool 12p, 2. Sevilla 9, 3. Szpartak 6, 4. Maribor 3

F csoport:
Sahtar Donyeck–Manchester City 2–1 (2–0)
Gól: Bernard (26.), Ismaily (33.), ill. Agüero (90+2. – büntetőből)

Feyenoord–Napoli 2–1 (1–1)
Gól: Jorgensen (33.), St Juste (90+1.), ill. Zielinszki (2.)

A csoport végeredménye: 1. ManCity 15p, 2. Sahtar 12, 3. Napoli 6, 4. Feyenoord 3

G csoport:
Leipzig–Besiktas 1–2 (0–1)
Gól: Keita (87.), ill. Negredo (10. – büntetőből), Talisca (90.)

Porto–Monaco 5–2 (3–0)
Gól: Aboubakar (9., 33.), Brahimi (45.), Telles (66.), Soares (88.) ill. Glik (61. – büntetőből), Falcao (78.)

A csoport végeredménye: 1. Besiktas 14p, 2. Porto 10, 3. Leipzig 7, 4. Monaco 2

H csoport:
Real Madrid–Dortmund 3–2 (2–1)
Gól: Mayoral (8.), Ronaldo (13.), Lucas Vázquez (81.) ill. Aubameyang (43., 49.)

Tottenham–APOEL 3–0 (2–0)
Gól: Llorente (20.), Son Heung-Min (38.), N'Koudou (80.)

A csoport végeredménye: 1. Tottenham 16p, 2. Real 13, 3. Dortmund 2, 4. APOEL 2

A csoportok első két helyezettje a nyolcaddöntőben folytatja, a harmadik helyezettek az Európa Ligába kerülnek át.

Öt angol, három spanyol, két olasz, valamint 1-1 svájci, francia, német, török, portugál és ukrán csapat alkotja a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős mezőnyét.

A nyolcaddöntős csapatok:
Real Madrid (címvédő, spanyol), FC Barcelona (spanyol), Sevilla (spanyol), Chelsea (angol), Liverpool (angol), Manchester City (angol), Manchester United (angol), Tottenham Hotspur (angol), AS Roma (olasz), Juventus (olasz), FC Basel (svájci), Paris Saint-Germain (francia), Bayern München (német), Besiktas (török), FC Porto (portugál), Sahtar Donyeck (ukrán)

A statisztikai adatokat a Futballfüggő naplójából is szemléztük.