Vágólapra másolva!
Jonathan Klinsmann, a világbajnok Jürgen Klinsmann fia áll majd a Hertha BSC kapujába a labdarúgó Európa Liga esti, berlini mérkőzésén.

- idézte a Bild Dárdai Pál vezetőedzőt, aki hozzátette, a fiatal kapus mostanában még jobb benyomást tesz rájuk, mint a nyáron, amikor szerződtették. - "Thomas Kraft influenzával otthon fekszik, Rune Jarsteinnel pedig nem akarjuk egy esetleges sérülés kockázatát vállalni" - adott további magyarázatot a döntésre Dárdai a második, illetve első számú kapus helyzetét említve.

Az Östersund elleni mérkőzésnek a

Hertha számára már nincs tétje,

az éllovas svéd csapat ugyanakkor az első hely megtartásáért küzd a J csoportban.

Jonathan Klinsmann debütál a Hertha BSC-ben Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Soeren Stache

A német-amerikai kettős állampolgárságú, húszéves Jonathan Klinsmann a nyáron a Berkeley Egyetem csapatától érkezett a berliniekhez, és előzőleg az Egyesült Államokban - ahol apja 2011 és 2016 között szövetségi kapitányként tevékenykedett -

többször pályára lépett az utánpótlás válogatottban.

A Herthánál eddig csak a harmadosztályban szereplő tartalék együttesben kapott helyet, így csütörtök este debütál az első csapatnál.

"Jonathan megérdemli a lehetőséget" - mondta Dárdai Pál, megemlítve, hogy a tehetséges játékosnak ugyanakkor

bizonyítania kell, hogy elbírja azt a terhet, amit apja neve jelent.