Egy félidő gálafoci, a Real 5-0-ra nyerte a rangadót

Ronaldo
Real Madrid's Portuguese forward Cristiano Ronaldo celebrates after scoring a goal during the Spanish league football match between Real Madrid and Sevilla at the Santiago Bernabeu Stadium in Madrid on December 9, 2017. / AFP PHOTO / PIERRE-PHILIPPE MARCOU
Vágólapra másolva!
A Real Madrid egy félidőt focizva hazai pályán 5–0-ra győzött a Sevilla ellen a spanyol bajnokság 15. fordulójában.

Zidane-nak foghíjas védelemmel kellett kiállnia, Carvajal, Ramos és Casemiro eltiltás, Varane sérülés miatt hiányzott. Berizzót ismerve – a prosztatarákkal küzdő edzőt a jogászból lett menedzser Marucci helyettesítette – nem volt meglepetés, hogy a Sevilla a Bernabéuban is támadni akart, az viszont igen, hogy mennyire nem ment neki.

Előzetesen pörgős meccsre lehetett számítani, sok helyzettel, gólváltásokkal, kevés védekezéssel. Ehelyett azonban gálafocit játszott a Real.

A meccs elején Ronaldo megmutatta az ötödik Aranylabdáját a közönségnek.

A Real már a harmadik percben megszerezte a vezetést Nacho góljával, utána viszont egyik kapu előtt sem történt semmi, Ronaldo mutatta is a többieknek, hogy lépjenek feljebb.

A Real feljebb lépett, és a szünetig még lőtt négyet (Ronaldo 2, Kroos, Hakimi).

1987. október 25-én fordult elő utoljára, hogy a Sevilla ötöt kapott az első félidőben (Zaragoza ellen).

Ronaldo egy félidő alatt megduplázta a bajnoki góljait Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

A szünet után visszavett a Real, amely azt is megengedhette magának, hogy lehozza Kroost, Modricot és Ronaldót.

A portugál egy félidő alatt megduplázta a góljai számát, a hatékonysági mutatója viszont még így is pocsék: 73 lövésből szerezte a négyet.

A Sevilla már inkább az újabb kapott gólok elkerülésére törekedett, mintsem a támadásokra, így az utolsó 20–25 perc gyakorlatilag eseménytelenül telt. Benzemának volt egy kapufája, de az, hogy ő nem tud gólt lőni, nem hír mostanában.

A Sevillának ez volt az ötödik veresége a bajnokságban, mentéségre szóljon, hogy ebből négyet a tabella első négy helyzettje ellen szedett össze (Barcelona, Valencia, Atlético, Real). A Real ezzel a győzelemmel öt pontra megközelítette a Barcelonát, amely vasárnap este a Villarreallal játszik rangadót.

1. félidő
42Karim Benzema
42Achraf Hakimi
38Toni Kroos
38Lucas Vazquez
37Ever Banega
31Jesus Navas
31Cristiano Ronaldo
23Cristiano Ronaldo
23Marco Asensio
3Nacho Fernandez
2. félidő
81Ever Banega
76Cristiano Ronaldo
71Franco Vazquez
71Luka Modric
63Toni Kroos
57Nolito
Összeállítások
Real Madrid4-4-2
Sevilla4-3-3
Football Pálya
2
Daniel
Carvajal
14
4
Sergio
Ramos
5
Raphael
Varane
1
Keylor
Navas
19
Achraf
Hakimi
3
Jesus
Vallejo
6
Nacho
Fernandez
12
17
Lucas
Vazquez
8
Toni
Kroos
6
Daniel
Carrico
21
Nicolas
Pareja
1
Sergio
Rico
25
Gabriel
Mercado
4
Simon
Kjaer
5
Clement
Lenglet
3
Lionel
Carole
10
Ever
Banega
14
Guido
Pizarro
22
Franco
Vazquez
16
Jesus
Navas

Real Madrid

Kezdők
2Daniel Carvajal
14Casemiro
4Sergio Ramos
5Raphael Varane
1Keylor Navas
19Achraf Hakimi
42
3Jesus Vallejo
6Nacho Fernandez
3
12Marcelo
17Lucas Vazquez
38
8Toni Kroos
63
38
10Luka Modric
71
20Marco Asensio
23
9Karim Benzema
42
7Cristiano Ronaldo
76
31
23
11Gareth Bale
13Francisco Casilla
15Theo Hernandez
18Marcos Llorente
21Borja Mayoral
22Isco
23Mateo Kovacic
24Daniel Ceballos
Cserék

Sevilla

Kezdők
6Daniel Carrico
21Nicolas Pareja
1Sergio Rico
25Gabriel Mercado
4Simon Kjaer
5Clement Lenglet
3Lionel Carole
10Ever Banega
81
37
14Guido Pizarro
22Franco Vazquez
71
16Jesus Navas
31
20Luis Muriel
24Nolito
57
13David Soria
7Michael Krohn-Dehli
9Wissam Ben Yedder
11Joaquin Correa
12Johannes Geis
17Pablo Sarabia
19Ganso
Cserék