Vágólapra másolva!
Az angol Sky Sports spanyol szakírója, Guillem Balague szerint eldőlni látszik a kapuskérdés a Real Madrid csapatánál. A spanyolok sokáig a Manchester United kapusát, David De Geát üldözték, de úgy tűnik, a Chelsea kapusa lesz a befutó.

Thibaut Courtois már jelezte is az ügynökének, hogy szívesen lenne a Real Madrid kapusa és Balague szerint az ötlet már viszonzásra is talált.

Courtois két gyermeke Madridban él, ezért szeretne a korábban az Atléticóban védő belga kapus visszatérni a spanyol fővárosba, miközben a Real szeretne két új kapust is szerződtetni.

Thibaut Courtois egyelőre a Chelsea kapusa Forrás: AFP/Franck Fife

A Chelsea kapusa jelenleg 100 ezer fontot keres Londonban hetente, májusban pedig visszadobta klubja új szerződésajánlatát, ugyanis a kapus azt akarja, hogy duplázzák meg a fizetését. A tárgyalások decemberben folytatódtak, egyelőre kevés sikerrel. A Chelsea csak akkor tudná megtartani Courtois-t, ha a világ legjobban fizetett kapusává léptetnék elő.

A Chelsea helyzetét az nehezíti, hogy Courtois exbarátnője és két gyermeke is Madridban él.

Courtois eddig tíz bajnoki hozott le ebben az idényben kapott gól nélkül, csakúgy, mint David de Gea és Éderson.

Courtois távozása esetén a Sevillában szereplő Sergio Rico vagy az Atlético kapusa, Jan Oblak érkezhet Londonba.

A Real Madrid egyébként már megkezdte az erősítést, hiszen szinte biztosan érkezik januárban az Athletic Bilbaótól Kepa Arrizabalaga kapus.