Messi és Suárez pihent, a Barca nem szakadt meg Vigóban

Jose Arnaiz, Barcelona
José Manuel Arnáiz harmadik meccsén a harmadik gólját szerezte a Barcában
Vágólapra másolva!
A spanyol Király Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a címvédő FC Barcelona 1-1-es döntetlent játszott a Celta Vigo otthonában.

A címvédő Barcelona viszonylag tartalékos összeállításban kezdett a Celta Vigo ellen. Marc-André ter Stegen, Jordi Alba és Ivan Rakitic csak a kispadon kapott helyet, míg Luis Suárez és Lionel Messi még a keretbe sem került be. Ennek ellenére a katalánok már a 15. percben megszerezték a vezetést. A portugál André Gomes bal oldali beadására José Manuel Arnáiz érkezett, és hét méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

A 22 éves spanyol támadó harmadszor lépett pályára a Király Kupában. Három kaput eltaláló lövésből három gólt szerzett a sorozatban.

A 31. percben nem akármilyen góllal egyenlített a Celta Vigo. Az uruguayi Maximiliano Gomez Gonzalez jobbról gyönyörű labdát tálalt Iago Aspas elé, aki becsúszva a felsőkapufára lőtt, a kipattanót a dán válogatott Pione Sisto gyűjtötte be, majd éles szögből elemi erővel a rövid felsőbe bombázott a tehetetlen Jasper Cillessen feje fölött.

A Celta Vigo 12 gólt szerzett a Barcelona ellen az elmúlt három szezonban. Többet, mint bármelyik másik csapat ellen.

A második félidőt a Barcelona kezdte jobban. A 61. percben egy visszagurított labdát Sergio Busquets lőtt kapura 20 méterről, de a felsőlécet találta el.

A 71. percben kettőt is cserélt a Barcelona. Ernesto Valverde Ivan Rakitic mellett pályára küldte a szeptember 16-án combizom-sérülést szenvedő, nyáron 105 millió euróért szerződtetett Ousmane Dembélét. A változtatás azonban a Celtát pörgette fel. A 73. percben a török Emre Mor került ziccerbe, a 14 méterről leadott lövése pár centivel ment el a bal kapufa mellett.

Ousmane Dembélé négy hónap után tért vissza a pályára Forrás: AFP/Lluis Gene

A 87. percben az első vigói gólban is főszerepet játszó Iago Aspas tesztelte Jasper Cillessent, a Barca kapusa kiejtette a 20 méterről leadott bombát, de szerencséjére senki nem érkezett a kipattanóra. A mérkőzés utolsó helyzetét a Barcelona hagyta ki. Nelson Semedo jobbról belőtt labdájára Sergi Roberto érkezett a rövid oldalon, külsővel kapura pörgetett, de a labda a bal kapufán csattant, így maradt a döntetlen.

A másik este hét órás mérkőzésen a Leganes a marokkói Nordin Amrabat találatával hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Villarrealt.

Spanyol Király Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés
Celta Vigo-FC Barcelona 1-1 (1-1)
Leganes-Villarreal 1-0 (0-0)

A visszavágókat január 9. és 11. között rendezik.