Vágólapra másolva!
Ugyan korábban azt mondta, hogy távozni szeretne, végül mégis marad a Kleinheisler Lászlót foglalkoztató Asztana labdarúgócsapatának vezetőedzője Sztanimir Sztojlov.

Az 50 éves bolgár szakember sorozatban négy kazah bajnoki címet nyert az együttessel, amely a mostani idényben bejutott

az Európa Liga egyenes kieséses szakaszába, ahol a portugál Sportinggal mérkőzik majd.

Kleinheisler Lászlóéknak nem kell új edzővel ismerkedniük Forrás: Picasa

Sztojlov korábban kétszer irányította a bolgár válogatottat, míg a Levszki Szófiát 2006-ban a Bajnokok Ligája főtáblájára vezette.