Vágólapra másolva!
Tovább folytatódik a verbális harc Antonio Conte, a Chelsea és José Mourinho, a Manchester United menedzsere között.

Az egész ügy onnan indult, hogy Mourinho korábban azt mondta,

nem fog úgy viselkedni az oldalvonal mellett, mint egy bohóc, aki fel-le ugrál egész meccsen.

Conte ezt a kijelentést vette magára és már nevén nevezve szólt vissza Mourinhónak, mondván könnyen felejt, hiszen korábban ő sem az a padon ücsörgő típus volt.

A portugál ezek után kezdett vájkálni Conte múltjában és úgy tűnik érzékeny pontjára tapintott. Mourinho Conte sienai időszakát emlegette fel, amikor az olaszt négy hónapra eltiltották bundázás vádjával, igaz, később felmentették, miután ő maga kérte a bíróság vizsgálatát és nem tudtak rábizonyítani semmit.

Antonio Conte nagyon berágott Forrás: AFP/Adrian Dennis

Conte ezek után a Norwich elleni FA-kupa meccset követően pitiáner alaknak nevezte ellenlábasát, aki szerinte igen alacsony színvonalat képviselt a múltban, ezt teszi most is és minden bizonnyal a jövőben sem fog sokat változni. Conte szerint folyamatosan olyan dolgokba üti bele az orrát, amibe nem kellene és úgy változtatgatja a véleményét, mint más az alsóneműjét.

Az Arsenal elleni szerdai Ligakupa-meccs előtti sajtótájékoztatón kérdezték az olaszt, hogy nem akar-e valamit szépíteni a fenti kijelentésein, de Conténak esze ágában sem volt ilyet tenni.

„Úgy nézek ki, mint aki bármit is megbánt? Nem hinném. Mindketten elmondtuk, amit akartunk, meglátjuk, mit hoz a jövő. Nagyon komoly dolgokat mondott, ezt nem fogom elfelejteni. Ez nem okoz gondot a klubjainknak, ez egy kettőnk közötti ügy én itt be is fejeztem" – mondta Conte.

Meglepődnénk, ha nem lenne folytatása az ügynek a február 25-i, manchesteri bajnoki időpontjáig.