Társoldalunk:

Horvát és norvég siker a kézi Eb középdöntő első napján

2018.01.18. 20:25

A világbajnoki ezüstérmes norvégok öt góllal legyőzték a szerbeket, míg a házigazda horvátok két góllal nyertek a fehéroroszok ellen a férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének első játéknapján, csütörtökön Zágrábban.

Az első félidőben a skandinávok három góllal elhúztak, de a 24. percben átvették az irányítást a szerbek, fordítani tudtak, a szünetben pedig döntetlen volt az állás. 

Sander Sagosen nyolc góllal vette ki a részét a szerbek elleni sikerbőlForrás: AFP/Andrej Isakovic

A második felvonásban a sokkal hatékonyabban támadó és védekező norvég együttes egy 7-1-es, majd egy 5-1-es sorozattal eldöntötte a meccset.

A Telekom Veszprém norvég játékosa, Kent Robin Tönnesen három gólt dobott, honfitársai közül Kristian Björnsen kilenc, Sander Sagosen pedig 12 lövésből egyaránt nyolcszor volt eredményes.

A második esti mérkőzésen szinte a teljes első félidőben, illetve a második játékrész közepéig két-három, sőt többször négy góllal vezettek a hazaiak, és bár az 58. percben - a meccs során először - egyenlítettek a fehéroroszok, végül nem tudtak pontot szerezni.

Luka Cindricék győzelemmel kezdték a középdöntőtForrás: AFP/Andrej Isakovic

A Balatonfüredi KSE fehérorosz légiósa, Artur Karvatszki egy gólt szerzett, honfitársa, Andrej Jurinok hatszor talált be, ezzel ő lett a mezőny legeredményesebb játékosa. A horvátok legjobbja Marko Mamic és Luka Stepancic volt, egyformán öt góllal.

Eredmények, középdöntő, 1. forduló,
I. csoport, Zágráb:
Horvátország-Fehéroroszország 25-23 (15-12)
korábban:
Norvégia-Szerbia 32-27 (17-17)

Az állás: 1. Norvégia 4 pont/3 mérkőzés (96-87), 2. Svédország 4/2 (65-56), 3. Horvátország 4/3 (88-80), 4. Franciaország 4/2 (64-56), 5. Fehéroroszország 0/3 (76-90), 6. Szerbia 0/3 (74-94)