Vágólapra másolva!
Bernd Hollerbach lett a német labdarúgó-bajnokságban kiesőhelyen álló Hamburger SV vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint a hétfői edzést már az új tréner tartja, akinek a szerződése jövő nyárig szól.

Korábban több német lap egybehangzó értesülése szerint

ismét képbe került a magyar labdarúgó-bajnokságban szereplő Thomas Doll neve is,

ám végül nem ő vette át a Bundesligában szereplő csapat irányítását.

Bernd Hollerbach vette át a Hamburg irányítását Forrás: AFP/Daniel Karmann

Elődjét, a 2016 szeptemberében érkezett Markus Gisdolt vasárnap menesztették, miután az együttes szombaton 2-0-ra kikapott a sereghajtó 1. FC Kölntől a 19. fordulóban. Már Markus Gisdol kinevezése előtt is felmerült a Fradi német edzőjének a neve, így a mostani találgatások közel sem voltak meglepőek.

A 48 éves Hollerbach 1996 és 2004 között csaknem kétszáz mérkőzést játszott a HSV színeiben.

Edzőként a VfL Wolfsburg és a Schalke 04 szakmai stábjában tevékenykedett, legutóbb pedig az alsóbb osztályú Würzburger Kickers szakvezetője volt.