Társoldalunk:

Vert helyzetben még az Arsenal is tud jó döntést hozni

2018.02.01. 09:20

A Coutinho-ügy után a téli átigazolási piacot Alexis Sánchez elvágyódásának híre uralta. A távozása már hónapokkal ezelőtt biztosra vehető volt, de a klubjának sikerült olyan helyzetbe lavíroznia magát döntéseivel, amelyből elvileg csak rosszul jöhetett volna ki. Elvileg.

Két hasonló szerepkörű, több poszton bevethető, kiváló játékos klubot cserél a téli átigazolási időszakban. Ez a feltevés egy mindkét fél számára nyereséges üzletet is takarhatna. És valószínűleg az is. Azt viszont nem szabad elfedni az Alexis Sánchez-Henrih Mhitarjan klubcsere kapcsán, hogy az egyik klub már megint olyan lépésre kényszerült, amit önmagától, saját, jól felfogott érdekét szem előtt tartva egyszerűen nem tett volna meg. Ez pedig megint az Arsenal volt, amely a vezetői döntéseinek sokadlagos következményeivel együtt annak ellenére is kimenedzseli magát Európa valóban élklubnak nevezhető csapatai közül, hogy már a pénz hiányára sem kenhet túl sokat. 

Az Arsenal a világ kilencedik leggazdagabb klubjaForrás: Origo

Nagyjából egy hete jött ki az UEFA igen bőséges jelentése a 2016-os pénzügyi esztendőről, amely többek között azt is elemzi, hogy miként alakulnak egymáshoz viszonyítva a topklubok fizetési listái. Ebből például azt is leszűrhetjük, hogy az Arsenal többet költött fizetésekre, mint a Juventus, de a Bayern éves listájától is mindössze 7 millió euróval van lemaradva, mert amíg a németeknél 270 millió euró vándorol évente a játékosok zsebébe, addig az Ágyúsok is 263 millió eurót áldoztak erre a kiadási kötelezettségre. Ahogyan a táblázatból látszik, a listán kilencedik az Arsenal, míg a fizetési versenyben történő alulmaradásra röhejesen panaszkodó Antonio Conte csapata a negyedik; Alexis Sánchez új klubja pedig simán dobogós. A csereüzletben érintett két angol klub abban a tekintetben sem különbözik sokat, hogy a ligaátlaghoz képest a Manchester United 2,1-szer költ többet fizetésekre, az Arsenalnál ez a szorzószám pedig 1,7.

Néhány hónappal ezelőtti elemzésünkben írtunk arról, hogy az Arsenalnál Arsene Wenger hogyan hódította meg Londont és helyezte új alapokra imádott klubját, de arról is, miként nem tud az elmúlt években hazai és európai szinten ütőképes együttest varázsolni. Azzal együtt sem, hogy már nem foghatja a sikertelenséget a stadionépítéses költségek miatti visszafogott összegű játékostranszferekre. Alexis Sánchez távozása viszont azokat az időket hozza vissza, amikor az Arsenal tényleg nem tudta tartani az óriási fizetési igényeket a legnagyobbakkal. Ez pedig elsősorban azt jelzi, hogy Arsene Wenger hiába mester a következő lépésben bizonytalan játékosok személyes meggyőzésében (többek között Özil, Cech, Bellerin, Mustafi, de még Vieira is arról beszélt, hogy kifejezetten a francia edző hívására mondtak igent),a szűk értelemben vett világklasszisok egyszerűen nem látják a potenciált az észak-londoni klubban.

Arséne Wenger az utolsó utáni pillanatig bízott Alexis Sánchez maradásábanForrás: AFP/Oli Scarff

2018-ban az nem lehet egy szigorúan vett élklub megfelelő referenciaanyaga, hogy néhány évente lobogtatja a nemzeti kupát, legyen az akármilyen pátoszos is a tizenkilencedik századig visszanyúló történelmével és tradícióival. Az Arsenal tehát nem a pénzhiány miatt esik ki az elitkörből, hanem ennek ellenére. Ez viszont már komoly vezetőségi dilemmákat is felvet. Vajon miért nem adtak túl Sánchezen 2017 nyarán, amikor nagyjából mindenki sejtette, hogy a játékost nehezen lehetne meggyőzni a szerződéshosszabbításról. A legélénkebben akkoriban a Manchester City érdeklődött, amely klub most januárban is benyújtott a chileiért egy, a korábbihoz képest igen visszafogott ajánlatot, de az Arsenal vezetősége a téves döntésekkel elnyújtott és vert helyzetben kihozta a maximumot a dologból: kapott egy Sánchez-pótlékot. A lényeges kérdéshez viszont itt érkezünk el: nem mindegy, hogy milyet.

Több helyen lehetett azt olvasni, hogy a két játékos kvázi kicserélésével mindkét klub jól járt.

Ez önmagában igaz is lehetne, de azt nem árt elég vastag ceruzával aláhúzni, hogy a fenti tézis csak a januárra kialakult szituációban állja meg a helyét. Még fontosabb megjegyezni, hogy a két futballista nincs egy polcon. Mhitarjan egy remek játékos, és amikor bizalmat kapott edzőitől, valósággal tündökölt, mind a Sahtarnál, mind a Dortmundnál. Erősen önéletrajzi ihletettségű írásából kiviláglik: Mhitarjan akkor él a legjobban, ha megkapja az edzői bizalmat. Tuchel irányítása alatt a 2015/16-os szezonban már egyre többször ért fel a kapuhoz, amit a szezonban lőtt huszonhárom gólja is jelez. Az örmény technikás, jól cselez, kis területen is megbízható játékos, így Wenger rövidpasszos stílusába akár illeszkedhet is. Hiányzik viszont belőle az az ösztönös, tanulhatatlan képesség, ami az Alexis Sánchezeket megkülönböztetik a Henrih Mhitarjanoktól: a gyengébben teljesítő csapat játékszínvonalának emelése, valamint a játék gyorsítása. És itt nagyon fontos szó következik: egyedül.

Alexis 2014 óta közvetlenül több bajnoki gólban vállalt szerepet, mint bármely más PL-játékosForrás: Squawka Football/Twitter

Alexis Sánchez ugyanis nem elég, hogy gólerősebb az örménynél, nála kevéssé lehet olyan hosszan elnyújtott időszakokat találni, amikor látványosan nem megy neki a játék.

Mhitarjan úgy kezdte a szezont, ahogyan talán még soha: az első három bajnokin öt gólpasszt osztott ki. Most, január végén úgy áll a helyzet, hogy legutóbbi tíz Premier League-fellépésén sem gól, sem gólpassz nem fűződik a nevéhez. Igaz, hogy Mourinho egyre kevesebb játéklehetőséget adott neki, de ezeken a találkozókon is átlagosan ötvenegy percet töltött a pályán. Alexis a Squawka Football kimutatása szerint 2014 óta közvetlenül több bajnoki gólban vállalt szerepet (gól vagy gólpassz), mint bármely más Premier League-játékos. Ösztönös zsenialitása tanulhatatlan – pont ahogyan az az ösztönös tulajdonságok sajátja. Még spanyolországi kalandozásai során döntött el úgy végérvényesen egy Clásicót, ahogyan ezen a világon maximum négy-öt játékos lenne képes rá. 2013 októberében, 1-0-s Barcelona-vezetésnél egyre feljebb kapcsoltak a blancók: Cristiano Ronaldo felrúgásáért elmaradt egy tizenegyes, Karim Benzema pedig huszonöt méterről bombázta szét a keresztlécet. Aztán jött ez:

Először oda-vissza kibillentette Varane-t, majd a pillanat törtrésze alatt eldöntötte, hogy átemeli a majdnem kétméteres Diego Lópezt. Egy ekkora téttel bíró találkozón ez csak az igazi zseniknek jut az eszébe. Sánchez klubváltásról való döntése meglapozott: huszonkilenc évesen, karrierje tetőpontjának utolsó alkalmakor határozott úgy, hogy távozik. Kérdéses, hogy a kissé egysíkú, Mourinho-féle támadásszervezéseket mennyire fogja kedvelni, és egyáltalán: szeretni fogja-e, hogy nagy rangadókon bizony oda lesz kötözve a saját térfelére, amíg a portugál át nem engedi a túloldalra. Mourinho viszont akár legelöl is használhatja. Amikor a chileit Európába hozta az Udinese akkori vezető játékosmegfigyelője, Riccardo Guffanti, jelentésében arról írt, hogy Sánchez nevelőklubja, a Cobreloa nem használja ki kellőképpen azt, hogy a játékos mennyire gólerős, milyen kiválóan érzi a kaput. Tekintettel arra, hogy Mourinho időtlen idők óta nem dolgozik a pályán olyan centerekkel, akik Alexishez hasonló fizikai paraméterekkel bírnak, Sánchez kilencesként való játszatásától is ódzkodhat, mégis, talán érdemes lenne egy próbát tennie.

A Manchester United ugyanis az elmúlt évek költéseivel egyértelműen deklarálta: szeretne visszatérni a szűk elitbe.

Alexisszel a lehetőségek tárháza majdnem hogy végtelenre nőtt. Csak használni kell.