Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur menedzsere, az argentin Mauricio Pochettino elmondta, hogy három olyan klub van, amelynél soha nem vállalna edzői állást. Az egyik a világ talán legjobb csapata: az FC Barcelona.

A 48 éves tréner Rosárióban, a Newell's Old Boys csapatánál kezdte profi karrierjét, majd 1994 nyarán az Espanyolhoz szerződött. A katalán csapatban 229 mérkőzésen lépett pályára, és megkapta a kapitányi karszalagot is.

Mauricio Pochettino 22-szer szerepelt az argentin válogatottban Forrás: DPA/AFP/Oliver Berg

„Arra készülök, hogy egész életemben itt fogok dolgozni, de sosem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő.

Az viszont biztos, hogy sosem lennék a Barcelona vagy az Arsenal edzője, mert mélyen kötődöm a Tottenhamhez.

A Newellnél cseperedtem fel, ezért az is biztos, hogy semmilyen munkát sem vállalnék a Rosário Centralnál. Inkább visszavonulnék a birtokomra Argentínában, és ott dolgoznék, minthogy ezek közül a klubok közül bármelyiknél elhelyezkedjek" – mondta Mauricio Pochettino.

Edzői pályafutását szintén az Espanyolnál kezdte 2009-ben, majd három év után a Southampton menedzsere lett. A Szenteknél végzett remek munkájára hamar felfigyeltek a szigetországban, és bő másfél évvel később a Tottenham Hotspur élére került.

Az észak-londoni csapattal a 2015/16-os szezonban bronzérmes volt, az előző idényben pedig ezüstérmes lett a Premier League-ben.