Fegyvert fogott az edzőre, mert nem rakta be a kezdőcsapatba

pisztoly, 9 mm
A rendőr egy ilyen 9 mm-es, szolgálati pisztollyal vézgzett magával. (Képünk illusztráció)
Vágólapra másolva!
Fegyvert fogott az edzésen edzőjére egy argentin labdarúgó, így jelezte, hogy elégedetlen, mert nem került be a kezdőcsapatba. A tréner az incidens után lemondott, a futballista ellen eljárást indított a rendőrség.

Az alacsonyabb osztályban szereplő Escuela Presidente Roca klubjának cserejátékosát, Cesar Paganit az edző, Cristian Neira nem jelölte a csütörtöki mérkőzésre a kezdőcsapatba. Ezért a találkozó előtti edzésen a középpályás fegyvert fogott rá, és követelte, hogy szerepeltesse a meccsen.

Emeterio Farias, a cordóbai labdarúgóliga elnöke elmondta: az edző úgy érezte, hogy Paganinél van alkalmasabb a kezdő 11-be kerülésre, és neki van joga erről dönteni. Hozzátette: az eset után Neira lemondott, mert nem akar félelemben dolgozni, és jelezte a történteket a rendőrségnek. A ligaelnök kitért rá: reméli, hogy a hatóságok cselekednek, és ilyen ember, mint Pagani, nem lehet szabad.