Vágólapra másolva!
A Ferencváros labdarúgócsapata hétfőn hajnalban elindult a második téli edzőtábor helyszínére, a spanyolországi Cádizba. A zöld-fehérek hosszú, de annál izgalmasabb út végén korán pihenni indultak, hogy kedden belevessék magukat a kőkemény munkába. Az edzések mellett két erős riválissal is találkozik a Fradi: szerdán a spanyol másodosztályú Cádiz, míg szombaton az orosz élvonalbeli Lokomotiv Moszkva lesz Thomas Doll együttesének az ellenfele.

A Ferencváros busza hétfőn 3.55-kor gördült be a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre. A csomagok feladása után még volt egy kis idő a pihenésre – ki zenehallgatással, ki nézelődéssel töltötte –, majd menetrend szerint hat órakor elindult a csapat a müncheni átszállás felé.

A reptéren várakozik a Fradi Forrás: Origo

A repülés az utolsó tíz percet leszámítva rendben zajlott, ám ekkor senki nem értette, hogy miért körözött a légtérben hosszú percekig a gép, de szerencsére végül sikeresen landolt.

Münchenben jó pár óra várakozás következetett a repülőtéren, a hosszas holtidő alatt többen aludtak az erre a célra kialakított kis „szobákban."

Az Allianz Aréna kinézetű váró a müncheni repülőtéren Forrás: Origo

Akik pedig a koránkelés ellenére sem voltak fáradtak, azok valamelyik étteremben, a Duty Free boltokban, vagy éppen az Allianz Aréna kicsinyített másában – amely egyébként váróként szolgált – ütötték el az időt.

Persze a bátrabbak a csomagszállító kocsit is kipróbálták.

Holczer Ádám és Fernando Gorriarán vicces kedvükben voltak Forrás: Origo

Pár perccel 13 óra után pedig már újra levegőben volt a csapat, méghozzá a Sevillába tartó járat fedélzetén. Sokak örömére az előre jósolthoz képest egy órával hamarabb sikerült megérkezni az andalúz városba. Viszont itt még nem volt vége az utazásnak,

Sevillából közel kétórás buszút kellett ahhoz, hogy mindenki megpillantsa a szállodát.

Rövid pakolás után jöhetett a vacsora, ahol kimondottan a labdarúgók számára előírt ételek – natúr csirke, halak, zöldségek és gyümölcsök – elfogyasztása után a csapat ment pihenni, ugyanis kedden már kemény munka vár a ferencvárosi játékosokra.

Vacsoráznak Cádizban a ferencvárosi játékosok Forrás: Origo

Majd szerdán a spanyol másodosztályú Cádiz, míg szombaton az orosz élvonalbeli Lokomotiv Moszkva lesz a Ferencváros ellenfele az edzőtábor ideje alatt.