Aggasztó hírek Mészöly Kálmánról, nincs műthető állapotban

Év sportolója gálaest, Nemzeti Színház, Mészöly Kálmán
Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, edző, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya, az MLSZ-életműdíjasa
Vágólapra másolva!
Mészöly Kálmánt, a Vasas legendás játékosát agyvérzés gyanújával, kétoldali tüdőgyulladással és súlyos szívgondok miatt szállították kórházba. Az utóbbi napokban már úgy tűnt, az állapota jelentősen javult, azonban a Nemzeti Sport úgy tudja, hogy az egykori világválogatottnak koszorúér-elzáródás miatt műtéti beavatkozásra lenne szüksége, de jelen pillanatban nincs műthető állapotban.

Mészöly Kálmán egy héttel ezelőtt a János Kórház intenzív osztályára került, ahol később kiderült, hogy nincs ugyan agyvérzése, ám a szívével baj van. A riasztó diagnózis mellé jött egy újabb, a kórházban fellépő kétoldali tüdőgyulladás.

Az egykori világválogatottat mentővel vitték át a Városmajor utcai szívklinikára,

ahol megállapították, hogy koszorúér-elzáródás miatt műtéti beavatkozásra lenne szüksége – csakhogy nem ebben az állapotban. A vizsgálatok elvégzése után Mészöly Kálmánt visszavitték a János Kórház kardiológiai osztályára, ahol jelenleg is fekszik.

Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, edző, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya, az MLSZ-életműdíjasa Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Szőke Szikla állapota egyelőre nem javul. Nem eszik, és az ágyból sem kel fel. Családtagjai, barátai látogatják és reménykednek, hogy Mészöly Kálmán talpra áll. A tervek szerint szóba került egy II. kerületi rehabilitációs intézet is. Ott kezelnék tovább abban a reményben, hogy újra az életerős, lehengerlő stílusú, szeretni való és életimádó Mészöly Kálmánt láthassuk.

A Magyar Labdarúgó-szövetség jelezte, hogy minden segítséget megad a Szőke Szikla gyógyulásához.