Vágólapra másolva!
A Nemzeti Sport értesülése szerint hétfőn Győrben kezdetét vette a játékvezető Kassai Viktornak és a DVTK hátvédjének, Lipták Zoltánnak a peres ügye.

A miskolci focisták szerint a 2017. április 29-én lejátszott DVTK–Vasas bajnokin rasszista szavakat használt Kassai Viktor játékvezető.

A találkozó 74. percében Kassai kiállította Liptákot,

mert úgy látta, hogy a DVTK futballistája megütötte az angyalföldiek légiósát, Felix Burmeistert. Liptákot az MLSZ fegyelmi bizottsága is bűnösnek találta és öt bajnoki mérkőzéstől eltiltotta. A súlyos ítéletnek az is magyarázata lehetett, hogy a védő a piros lap láttán csaknem nekirontott a bírónak, és csak társai tudták megfékezni, miközben indulatosan vitatta az ítéletet.

Kassai Viktor a jó hírnevének megsértése miatt perli a DVTK focistáját Forrás: AFP/Franck Fife

A Diósgyőr vezetősége nem hagyta annyiban a dolgot, Lipták büntetése kapcsán a tárgyalás megtartását kezdeményezte. A meghallgatáson kapott igazán gellert a történet, hiszen a fegyelmi bizottság előtt elhangzottakról feljegyzés készült. A Nemzeti Sport információja szerint az írásba foglaltak alapján Kassai Viktor rágalmazásért valamint becsületsértésért feljelentette Lipták Zoltánt.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a fegyelmi tárgyaláson a DVTK a játékosokra hivatkozva azt állította, hogy a játékvezető rasszista megjegyzéseket tett az akkor a klubban szereplő, azóta Felcsúton futballozó Patrick Mevoungoura.

Hétfőn Győrben megkezdődött a per, bár a főszereplők közül egyelőre csak Kassai jelent meg a bíróságon, Liptákot az ügyvédje képviselte.

Lipták Zoltán az ominózus DVTK-Vasas mérkőzésen Forrás: dvtk.eu

A bírósági jegyzőkönyvre hivatkozó Kisalföld szerint az ominózus rasszista mondat így hangzott volna: „Shut up, negró, fa....ó g...i vagy."

Kassai tagadja, hogy ezt mondta.

„Sem ilyet, sem más rasszista kijelentést nem tettem"

– szögezte le hétfőn a jó hírnevének megsértése miatt perlő futballbíró, aki azt kéri: állapítsák meg a jogsértést, és Lipták Zoltán fizessen neki 500 ezer forint sérelemdíjat – írja a megyei portál.

A per várhatóan áprilisban folytatódik, amikor Liptákot és Mevoungout is meghallgatják.