Vágólapra másolva!
Neymar szerint 26 millió euró járt volna neki nyáron, amikor 222 millióért a katalánoktól a Paris Saint-Germainbe igazolt.

A nemzetközi szövetség szerint a Barcelona jogosan nem fizetett a brazil játékosnak, így a FIFA nem is vesz részt tovább a két fél bírósági ügyeiben.

A 26 éves játékos szerint 26 milliót kellett volna kapnia, amikor nyáron a világ legdrágább játékosaként a PSG-be igazolt.

Neymarnak azért nem lesznek anyagi gondjai Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Az ügy most már ott tart, hogy a Barcelona szeretne visszakapni tízmilliót Neymartól, amit 2016-ban kapott, amiért meghosszabbította akkori szerződését.

A FIFA szóvivője elmondta, a szövetség nem vesz részt a továbbiakban az ügyben, de a bírósági szakasz még nem ért véget.

Neymar a PSG-ben eddig 29 meccsen 29 gólnál jár, de könnyen lehet, hogy a hétvégi, Marseille elleni bajnokit sérülés miat kihagyja.