Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Georges Leekens - korábbi bejelentéséhez híven - mindössze egy belga szakemberrel, Patrick De Wildével erősíti meg az A-válogatott stábját, írja az mlsz.hu.

- idézi a szövetség honlapja a kapitányt.

De Wilde korábban már dolgozott Leekensszel, a 2017-es Afrikai Nemzetek Kupáján Algéria csapatát irányították együtt. Az 54 éves szakember komoly rezümével rendelkezik, több élvonalbeli belga klubnál volt vezetőedző, vagy technikai igazgató, valamint az ukrán Metallurg Donyecknél is dolgozott másodedzőként.

Patrick De Wilde Szélesi Zoltán mellett tölti majd be a másodedzői posztot Forrás: BELGA/AFP/Virginie Lefour

Játékosmegfigyelés terén szintén nagy tapasztalatra tett szert, amelyet a magyar válogatott stábjával is megoszt majd. Emellett tevékenykedett az utánpótlásban is, a Red Bull Salzburg együttesénél az U18-asoknál, valamint az algériai olimpiai válogatottnál is volt vezetőedző.