Vágólapra másolva!
Francisco José López Fernández lett a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Levante edzője, az 50 éves tréner eddig a klub második csapatát irányította.

"A csapat elkötelezett az élvonalban maradás mellett. Nagyon izgatott vagyok, mert nagyszerű együttesünk van,

és megfelelő a hozzáállásuk is, ami alapvető fontosságú" - nyilatkozta az új szakvezető.

A Levante legutóbb november 19-én győzött a La Ligában, az azóta lejátszott

15 bajnoki mérkőzésén azonban nyeretlen maradt,

és már csak egy ponttal előzi meg a kieső helyen álló Las Palmast.

Paco López lett a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Levante edzője Forrás: Levante/Twitter

Fernández - akinek ez az első élvonalbeli megbízatása -

hangsúlyozta, nagyon sokat kell dolgozniuk céljaik elérése érdekében, és meg kell változtatniuk a hangulatot az öltözőben,

hogy a játékosok elhiggyék, minden mérkőzés nyerhető.

A valenciai klub előző vezetőedzőjét, Juan Ramón López Munizt vasárnap menesztették, miután a 27. fordulóban 1-1-es döntetlent játszottak a vendég Espanyollal.