Mourinho ráfizetett a biztonságra: negyeddöntőben a Sevilla

fbl Horizontal
Sevilla's French forward Wissam Ben Yedder (C) celebrates with Sevilla's Spanish midfielder Pablo Sarabia after scoring during a last 16 second leg UEFA Champions League football match between Manchester United and Sevilla at Old Trafford in Manchester, northwest England on March 13, 2018. / AFP PHOTO / Oli SCARFF
Vágólapra másolva!
A Manchester United hazai pályán 2–1-re kikapott a Sevillától a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. A nyerőember a csereként beállt Ben Yedder volt, aki öt perc alatt duplázott. A Roma 1–0-ra győzött és idegenben lőtt góllal továbbjutott a Sahtar Donyeck ellen.

Szombaton a Sevilla elveszítette a szezon első döntőjét, így már csak abban az esetben indulhatott volna el a Bajnokok Ligája következő idényében, ha megnyeri a sorozatot. Ehhez először azt a Manchester Unitedet kellett volna kiejtenie, amelyet hazai pályán úgy focizott le, ahogy a spanyol bajnokság kiesőjelöltjeit szokta.

Montella nem is variálta meg a kezdőt, egyedül a dán Kjaer volt új fiú, ő is azért került be, mert mindkét jobbhátvéd (Navas, Layún) sérült. A Unitednél Pogba megint nem volt ott a csapatban, így Mourinho meghagyta a hétvégi, Liverpool elleni győztes felállást: 4-2-3-1, Maticcsal és Fellainivel szűrőben.

A két kezdő:

Három hete játszották a sevillai odavágót, de mintha ugyanaz a meccs folytatódott volna. A United valamivel bátrabban támadott, de igazi gólhelyzete csak egyszer volt az első félidőben:

Fellaini közeli lövését kellett védenie Ricónak.

A biztonságra ment rá tehát Mourinho megint, ezúttal viszont Montella is partner volt benne: a Sevilla se mutatta sok jelét annak, hogy itt ma gólt akar rúgni, néhány kósza távoli lövésen kívül kapura teljesen veszélytelen volt.

Correa fogja a fejét a kihagyott helyzet után Forrás: AFP/Oli Scarff

Közvetlenül a második félidő elején volt egy-egy nagy helyzet, gondoltuk ez majd életet lehel a meccsbe, de nem. Többször értek el kapuig a csapatok, de mindig volt valaki, aki blokkolt, közbelépett. A 60. percben Mourinho és Montella összeröhögött az oldalvonal mellett, mintha azt mondták volna, „így kell elrontani többmillió ember szórakozását". Fütyült is a közönség rendesen. Aztán elhalgatott.

Montella a 72. percben beküldte csereként Ben Yeddert, aki két perccel később gólt lőtt.

Bamm! Nagyon nem volt benne a meccsben, de jót tett neki. Öt perccel később már 0–2 volt. Megint Ben Yedder (a végén akár a mesterhármas is meglehetett volna).

A hátralévő időben a United már csak szépíteni tudott (Lukaku), így kiesett. A Sevilla 1958 után először jutott BEK/BL-negyeddöntőbe.

1. félidő
45
6Ever Banega
5Ever Banega
1
2. félidő
94
93Marcus Rashford
90Pablo Sarabia
90Marcus Rashford
90Pablo Sarabia
89Joaquin Correa
89
88Franco Vazquez
88Joaquin Correa
88Joaquin Correa
87Franco Vazquez
84Romelu Lukaku
84Marcus Rashford
84
82
78Wissam Ben Yedder
78Joaquin Correa
78Wissam Ben Yedder
77Jesse Lingard
77Antonio Valencia
77
76Antonio Valencia
76Jesse Lingard
74Wissam Ben Yedder
74Pablo Sarabia
74
72Luis Muriel
72Luis Muriel
60Marouane Fellaini
60Marouane Fellaini
46
Összeállítások
Manchester United4-2-3-1
Sevilla4-2-3-1
Football Pálya
17
Daley
Blind
21
Ander
Herrera
5
Marcos
Rojo
4
Phil
Jones
1
David
De Gea
25
Antonio
Valencia
3
Eric
Bailly
12
Chris
Smalling
18
Ashley
Young
27
Marouane
Fellaini
31
Nemanja
Matic
2
Sebastien
Corchia
16
Jesus
Navas
3
Miguel
Layun
1
Sergio
Rico
25
Gabriel
Mercado
4
Simon
Kjaer
5
Clement
Lenglet
18
Sergio
Escudero
15
Steven
Nzonzi
10
Ever
Banega
17
Pablo
Sarabia

Manchester United

Kezdők
17Daley Blind
21Ander Herrera
5Marcos Rojo
4Phil Jones
1David De Gea
25Antonio Valencia
77
76
3Eric Bailly
12Chris Smalling
18Ashley Young
27Marouane Fellaini
60
60
31Nemanja Matic
19Marcus Rashford
93
90
84
14Jesse Lingard
77
76
7Alexis Sanchez
9Romelu Lukaku
84
20Sergio Romero
2Victor Nilsson Lindeloef
6Paul Pogba
8Juan Mata
11Anthony Martial
36Matteo Darmian
39Scott McTominay
Cserék

Sevilla

Kezdők
2Sebastien Corchia
16Jesus Navas
3Miguel Layun
1Sergio Rico
25Gabriel Mercado
4Simon Kjaer
5Clement Lenglet
18Sergio Escudero
15Steven Nzonzi
10Ever Banega
6
5
17Pablo Sarabia
90
90
74
22Franco Vazquez
88
87
11Joaquin Correa
89
88
88
78
20Luis Muriel
72
72
13David Soria
9Wissam Ben Yedder
78
78
74
12Johannes Geis
14Guido Pizarro
21Nicolas Pareja
24Nolito
97Guilherme Arana
Cserék

A Donyeckben 2–1-s vereséget szenvedő rómaiak bizakodva várhatták a visszavágót. Legutóbbi két bajnoki mérkőzésüket parádés játékkal megnyerték, ráadásul egy olyan statisztika is napvilágot látott, miszerint azok a csapatok, amelyek az egyenes kieséses szakaszban idegenben szenvednek 2–1-s vereséget, azoknak az 52%-a a visszavágón kiharcolja a továbbjutást. A Farkasok edzője, Eusebio Di Francesco azért is bizakodó lehetett, mert csapata a legutóbbi három hazai Bajnokok Ligája mérkőzésén nem kapott gólt. Ráadásul a Farkasok brazil kapusát, Alisson Beckert a világ egyik legjobbjaként tartják számon.

Nainggolan nem érti mi van Forrás: AFP/Filippo Monteforte

A Roma volt gólkényszerben, de a 10. percben majdnem a Shakhtar szerzett vezetést, miután egy oldalszabadrúgás után Alessandro Florenzi kis híján a saját kapujába csúsztatott. Ezt követően a hazaiak futballoztak mezőnyfölényben, de nem tudtak igazán komoly helyzetet kialakítani.

A szélekről rendre Edin Dzeko fejét keresték a beadásokkal, de a bosnyák támadó kőkemény őrizetet kapott.

Az első félidőről mindent elmond, hogy a Romának és a Shakhtarnak egy kaput eltaláló lövése sem volt. A Farkasok nem vállaltak kockázatot, míg az ukránoknak nem volt szüksége rá.

A fordulás után megszerezte a vezetést a Roma. Az 52. percben Kevin Strootman hajszálpontos kiugratásával Edin Dzeko került ziccerbe, és egy higgadt mozdulattal elpöckölte a labdát Andrij Pyatov kapus lábai között.

Az olaszok megszerezték a továbbjutáshoz szükséges góljukat, így az ukránoknak el kellett kezdeniük focizni.

A bosnyák támadónak ez volt az első gólja a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, ráadásul beállította egyéni csúcsát, amikor a Wolfsburg színeiben négy találatig jutott a 2009/2010-es szezonban. A 62. percben Dzeko bebiztosíthatta volna a továbbjutást. Radja Nainggolan visszatett labdája után 16 méterről tekert a jobb felső sarok irányába, de a labda pár centivel elkerülte a kaput.

Egy érdekes jelenet:

A 78. percben eldőlt a továbbjutást. Dzeko lépett ki ziccerben, azonban Ivan Ordets utolsó emberként visszahúzta a Roma támadóját, a játékvezető pedig azonnal az öltözőbe, így az utolsó tíz percre megfogyatkozott a Shakhtar. Ezt követően elszabadultak az indulatok, ugyanis egy római labdaszedő nem adta vissza a labdát Facundo Ferreyrának, aki nemes egyszerűséggel a reklámtáblán kívülre lökte a hazai munkást.

Az utolsó tíz percben az ukránok elkeseredetten próbálkoztak, de az olasz hidegvérrel romboltak, így kiharcolták a továbbjutást a legjobb nyolc közé, és várhatják a pénteki a sorsolást.

1. félidő
39Alessandro Florenzi
2. félidő
89Edin Dzeko
82Marlos
80Facundo Ferreyra
79Ivan Ordets
76Fred
74Taras Stepanenko
71Taras Stepanenko
65Cengiz Under
54Konstantinos Manolas
52Edin Dzeko
52Kevin Strootman
Összeállítások
AS Roma4-3-3
Sahtar Donyeck4-2-3-1
Football Pálya
26
Rick
Karsdorp
1
Alisson
Becker
24
Alessandro
Florenzi
44
Konstantinos
Manolas
20
Federico
Fazio
11
Aleksandar
Kolarov
4
Radja
Nainggolan
6
Kevin
Strootman
17
Cengiz
Under
9
Edin
Dzeko
8
Diego
Perotti
17
Maksym
Malyshev
30
Andriy
Pyatov
2
Bogdan
Butko
18
Ivan
Ordets
44
Yaroslav
Rakitskiy
31
8
6
Taras
Stepanenko
11
7
10

AS Roma

Kezdők
26Rick Karsdorp
1Alisson Becker
24Alessandro Florenzi
39
44Konstantinos Manolas
54
20Federico Fazio
11Aleksandar Kolarov
4Radja Nainggolan
6Kevin Strootman
52
17Cengiz Under
65
9Edin Dzeko
89
52
8Diego Perotti
28Lukasz Skorupski
5Juan Jesus
7Lorenzo Pellegrini
14Patrik Schick
25Bruno Peres
30Gerson
92Stephan El Shaarawy
Cserék

Sahtar Donyeck

Kezdők
17Maksym Malyshev
30Andriy Pyatov
2Bogdan Butko
18Ivan Ordets
79
44Yaroslav Rakitskiy
31Ismaily
8Fred
76
6Taras Stepanenko
74
71
11Marlos
82
7Taison
10Bernard
19Facundo Ferreyra
80
4Serhiy Kryvtsov
55Oleg Kudryk
5Davit Khocholava
9Dentinho
21Alan Patrick
34Ivan Petryak
59Oleksandr Zubkov
74Viktor Kovalenko
Cserék