Vágólapra másolva!
A Manchester United lélektelen játékkal, saját pályáján kapott ki kedden este a Sevilla elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóján 2-1-re, a vereség pedig José Mourinho csapatának kiesését jelentette. A portugál szakember a mérkőzést követő sajtótájékoztatón érdekes dolgokat mondott, az MU belga válogatott támadója, Romelu Lukaku azonban nem kertelt.

"Néhány csapattársamnál valami nagyon nem volt rendben"

- mondta Lukaku az Express hírportálnak, majd így folytatta:

Lukaku kimondta azt, ami Mourinhónak nehezére esett volna: a Manchester United nem érdemelt továbbjutást Forrás: AFP/Oli Scarff

A belga szerint hiába voltak helyzeteik, a Sevilla vezető gólja után már szaladniuk kellett az eredmény után, ez pedig semmi jót nem ígért.

"Lett volna lehetőségünk a gólszerzésre, de elhibáztuk a helyzeteket, a vendégek pedig megbüntettek minket. Próbáltunk nyomást helyezni rájuk, de nem eléggé, főleg nem ahhoz képest, amilyen minőséget képvisel a csapatunk."

És hogy jogos volt-e a spanyolok továbbjutása?

"Nem érdemeltünk győzelmet, mert nem voltunk elég jók.

A Sevilla jobban akarta nálunk a sikert és megérdemelten harcolta ki a negyeddöntős szereplést"

Szó, ami szó, Mourinhónak lenne mit tanulnia Lukakutól.