Társoldalunk:

Tragikusan fiatalon haltak meg, a magyar futball csillagai lehettek volna

2018.03.18. 21:28

Talán még azok is emlékeznek a szívbemarkoló képsorokra Fehér Miklós haláláról, akik kisgyerekként nézték a focit 2004 januárjában. Talán azok is látják maguk előtt Fülöp Márton és Lázár Bence mosolyát, akik nem annyira naprakészek a labdarúgással kapcsolatban. Mindannyian tragikusan fiatalon haltak meg úgy, hogy ígéretes karrier állt előttük.

Aki a pályán halt meg

Már bőven visszavonulása utáni éveit tölthetné, hiszen idén 39 éves lenne. Lehet, hogy valamelyik portugál klubnál edzősködne a Primeira Liga annyira szeretett magyar játékosa. Az 1979-es születésű Fehér Miklós mindössze 24 éves volt, amikor 2004. január 25-én csapata, a Benfica bajnokiján csereként állt be a Vitória SC ellen. Adott egy gólpasszt, amiből megszerezték a vezetést, majd kapott egy sárgát, mire a huszonötszörös magyar válogatott életében utoljára elmosolyodott, lesimította a haját, a térdére támaszkodott, és magatehetetlenül elesett.

A mosoly és a mozdulat, amiből szobor is lettForrás: MTI/AP/Lusa

A sokkban is ösztönösen segíteni próbáló játékosok, később a kétségbeesésük, az újraélesztés a pályán, mind-mind olyan képek, amiktől nehéz, talán lehetetlen is szabadulni. Ahogyan az utolsó sárga lapot kiosztó játékvezető sem tudja kitörölni emlékezetéből a történteket. Olegário Benquerenca öt évvel a tragédia után nyilatkozott a Borsnak, akkor azt mondta, minden részletre pontosan emlékszik.

Pályafutásom, s talán életem egyik legszomorúbb napja volt ez a mérkőzés, amely még ma is sokkol. A nedves, eső áztatta fűre, s arra is, ahogy Miklós megmosolyogta az ítéletet. Pedig nem tehettem másként, hiszen akadályozta a bedobás elvégzését. S tudom, hogy nem az általam felmutatott sárga lapon múlt az élete, de az emberben maradt egy kis rossz érzés, hiszen tőlem kapta az utolsó lapot. Máig vezetek meccseket, de azóta mindig hevesebben ver a szívem, ha földre kerül egy labdarúgó."

Fehér Miklóst hiába vitték gyorsan kórházba, nem tudták megmenteni az életétForrás: AFP/Luis Vieira

Fehér Miklós tizennégy évvel ezelőtt halt meg, rövid karrierje alatt a Tatabánya és a Győr után csak portugál klubokban játszott. A Portóról hamar bebizonyosodott, hogy az ETO után túlságosan nagy ugrás volt a tatabányai tehetségnek, nem tudta tartani az iramot, nem is számoltak vele alapemberként, inkább többször is kölcsönadták kisebb klubokhoz, hogy felvegye a tempót. Ez kiválóan sikerült a húszas évei elején járó játékosnak: a Salgueirosban és a Braganál is házi gólkirályként zárt, nem csoda, hogy a Benfica felfigyelt rá. 2002-ben vitték is, eleinte csak a kispadra, majd Nuno Gomes sérülésének köszönhetően a pályán is lehetőséget kapott, amit meg is hálált: 38 meccsen nyolc gólt szerzett halála napjáig, 2004. január 25-ig.

A portugál bajnok és portugál Szuperkupa-győztes Fehér a magyar válogatottban a Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtezőn játszott a legemlékezetesebben: a 6-1-es magyar győzelemmel véget ért vilniusi meccsen három gólt szerzett. A lefújás után nem sokkal így nyilatkozott a csatár:

Engem a futball megtanított győzni, és megtanított veszíteni is, és megtanított arra is, hogy az öröm úgyis felülkerekedik a bánaton, és hogy a gól maga a boldogság, a gyógyír minden addigi kihagyott helyzetre."

A közönség imádta, nemcsak játéka miatt, hanem szerénységéért, kedvességéért is. A 29-es számot a Benfica visszavonultatta, a klub lisszaboni múzeumában vitrinben őrzik azt a mezt,  amit a tragikus meccsen Fehér Miklós viselt. A 24 évesen elhunyt magyar sportoló halálát hirtelen szívmegállás okozta.

Halála után több ezren vittek virágot a lisszaboni emlékhelyhezForrás: AFP/Miguel Riopa

Aki csak egyszer tért vissza

Szépen felfelé ívelő pályafutást vágott el a súlyos betegség Fülöp Mártonnál. Az 1983. május 3-án született, későbbi válogatott kapus olyan gyönyörű ritmusban járta be a BVSC és az MTK korosztályos csapatait, majd a BKV Előre és BFC Siófok után az angol élvonalbeli klubokat, hogy még a felsorolásába is bele lehet fáradni: Tottenham, onnan kölcsönbe a Chesterfieldhez, a Coventry Cityhez és a Sunderlandhez, mely szerződtette is, aztán megint kölcsönbe került a Leicester Cityhez és a Manchester Cityhez, onnan az Ipswich Town és a West Bromwich következett. 2012-ben Angliából Görögországba vitte az útja, az Aszterasz Tripolisz játékosa lett, és komoly szerepe volt abban, hogy a csapat negyedik helyen végzett akkor a bajnokságban, addigi legjobb eredményét elérve. Sőt, még a Görög Kupa döntőjébe is bejutottak. A magyar kapus gondjai 2013 elején kezdődtek.

2013 februárjában egy edzésen eltalálta Fülöp Márton karját egy lövés, ezután az éles fájdalom miatt néhány napot kihagyott, majd folytatatta a játékot, de az egyre erősödő fájdalom miatt orvoshoz ment. Kiderült, műteni kell, eltávolították a sejtburjánzást, majd az operáció után öt és fél héttel játszott csapata kupadöntőjén - akkor még senki sem tudhatta, hogy ez volt az egyetlen és utolsó visszatérése. A szövettan eredménye csak ezután lett meg, kiderült, hogy rosszindulatú daganatról van szó, ezért a kezelések miatt visszatért Magyarországra. Négy kemoterápiás és harminc sugárkezelésen esett át, az Origónak 2013 októberében adott interjújában azt mondta, reméli, hogy túl van a nehezén.

A Sunderland kapujában 2010 januárjábanForrás: AFP/Adrian Dennis

A vérképem jó volt a kemoterápia alatt, még előttem van egy kontroll másfél hét múlva, remélem, kimondják, hogy minden rendben, és ott folytathatom, ahol abbahagytam."

Nincs még vége, lapozzon a folytatáshoz!

Előző
  • 1
  • 2
Következő