Újabb hosszú kihagyás vár az Újpest válogatott szélsőjére

újpest fc pénzügyi jogi helyzet
Az Újpest játékosa, Simon Krisztián fogja a fejét a mérkőzés után, miután a Paks 2-0-ra legyőzte az Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában, a Szusza Ferenc Stadionban 2011. augusztus 7-én.
Vágólapra másolva!
Simon Krisztián, az Újpest válogatott labdarúgója hat-nyolc hónapra kidőlt, miután a szombati bajnoki mérkőzésen elszenvedett sérülése miatt műtétre szorult.

Az újpesti klubhonlap pénteki tájékoztatása szerint a Paks elleni találkozó 72. percében sérülés miatt lecserélt szélsőt - akit hordágyon vittek le a pályáról - előbb Budapesten, majd csütörtökön már Belgiumban vizsgálták meg. Az orvosok utóbbi helyen döntöttek a pénteki műtéti beavatkozásról, amely során

a játékos bal térdében pótolni kell a keresztszalagot.

A 26 éves, négyszeres válogatott labdarúgó a nyáron szerződött vissza az Újpesthez, ahonnan 2015 februárjában igazolt az 1860 Münchenhez. A német csapatnál eltöltött két és fél évét beárnyékolta két súlyos térdsérülés.

Simon Krisztián első müncheni sérülése Forrás: Bild.de

Előbb 2015 november elsején szenvedett keresztszalag-szakadását, majd 2016 tavaszán, egy rehabilitációs edzés alkalmával a jobb térdében ismét elszakadt a még nem teljesen ép keresztszalagja, és csak egy évvel később, tavaly május 6-án térhetett vissza a pályára.